Létrehozva: 2017.05.18.

Vérszívóktól rettegnek a szülők, már a játszótereken is támadnak

Minden eddiginél több kullancs várja, hogy egy gyanútlan kiránduló vagy parkban játszó gyerek bõrébe fúrhassa magát, a vérével lakmározva. Ma már beköltöztek a városokba is, a füves, bokros részeken, játszótereken sem vagyunk biztonságban tõlük!

A jó idő előhívta a kirándulók legfőbb ellenségét, a kullancsot.

A szakértők idén minden eddiginél több vérszívóra számítanak, és ami a legnagyobb baj: már a hétköznapi, városi életünk sem zavartalan miattuk!

Nyíregyházán tavaly a gyermekeket nem merték leengedni a játszótérre, mert annyi volt a kullancs, hogy seperni lehetett őket. Papp László, a Füvészkert botanikusa egy sajtóbeszélgetésen elmondta: az elszaporodó kullancsok már városi parkokban, játszótereken, sportpályákon is megtalálhatók.

A vérszívó a dús aljnövényzetet kedveli, de bárhonnan szó szerint a nyakunkba pottyanhat anélkül, hogy észrevennénk. A legfertőzöttebb rész az Õrség, a Bakony, Zala megye és az északi hegyes vidék, de gyakorlatilag bármilyen füves, bokros, fás területen és a saját kertünkben is megtámadhatnak minket. Egyelőre nincs olyan hatásos szer, amivel irtani lehetne.

Tavaly tizenkilenc embernél okoztak vírusos agyhártyagyulladást, 1319-et pedig Lyme-kórral betegítettek meg. 

"Erdei kirándulás után vettem észre a vádlimban a kullancsot – meséli Tóth Mónika. - Nehéz volt kiszedni. Már aznap estére megjelent a lábamon a klasszikus Lyme-folt, vagy más néven kokárda-seb, ami pár nap alatt egész lábamat beterítette. Kéthetes antibiotikum-kúrát írt elő a háziorvos. A folt egy hét alatt tűnt el, de nagyon kellemetlen volt: zsibbadt a lábam, és ólomsúlyúnak éreztem az egész lábszáramat."

Mónika örülhet, hogy ennyivel megúszta. Amikor nem ilyen egyértelműek a tünetek, akkor nehezen derül ki, mi a baj. Sajnos a kullancsok az agyhártyagyulladást előidéző kórokozót is átadhatják.

Arról, hogy mit tehetünk a kullancsok ellen, a %Ripost% napilap csütörtökön megjelenő számában közlünk részleteket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Békepárti és migrációellenes rendezvényt nem lehet tartani Brüsszelben

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor. A tét: háború vagy béke

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A csokoládékirály elindul Zelenszkij ellen az ukrán elnökválasztáson

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye