POLITIK

Visszavonulót fújtak a török elnököt bíráló országok

Miután tíz ország nagykövetét nem kívánatos személynek minősítette Törökország belügyeibe való beavatkozás címén, Recep Tayyip Erdoğan török elnök hétfőn visszavonta a diplomaták hazaküldéséről szóló döntését.
címkék:
  • Szerző:

Történt mindez az után, hogy a szóban forgó államok – az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Kanada, Norvégia, Svédország, Finnország, Dánia, Hollandia és Új-Zéland – nyilatkozatukban megígérték,

ezentúl tartják magukat a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény 41. cikkéhez, amely kimondja, hogy diplomaták nem avatkozhatnak be a fogadó ország belügyeibe.

Erdoğan dühét az váltotta ki, hogy az inkriminált országok közös nyilatkozatban bírálták a török igazságszolgáltatást a négy éve ítélet nélkül börtönben ülő Osman Kavala török üzletember, emberi jogi aktivista és filantróp pereinek késleltetése miatt, és a férfi azonnali szabadon bocsátására szólították fel Ankarát. Kavalát a 2016-os puccskísérletben való részvételével és a tiltakozások finanszírozásával vádolják.

– A Biden-adminisztráció együttműködésre törekszik Törökországgal a közös prioritások terén, és mint bármely NATO-szövetségessel, folytatjuk a párbeszédet az esetleges nézeteltérések megoldása érdekében – fogalmazott Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján. – Úgy gondoljuk, hogy a legjobb út, ha együttműködünk a kölcsönös érdekek mentén – tette hozzá. Az amerikai külképviselet még ugyanazon a napon hivatalos Twitter-fiókján bejelentette: az Egyesült Államok megerősíti, hogy tartja magát a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény 41. cikkéhez. Az amerikai nagykövetség megfogalmazását később a többi szóban forgó ország külképviselete is megosztotta a Twitteren.

Erdoğan üdvözölte, hogy a nagykövetek visszakoztak, s diplomáciai győzelemnek minősítette a bocsánatkérő nyilatkozatokat.

– Ezek után majd óvatosabbak lesznek – kommentálta az eseményt.

Recep Tayyip Erdogan török elnök néhány napja felvetette annak a tíz nagykövetnek a hazaküldését, akik a minap a négy éve előzetes letartóztatásban ülő Osman Kavala török üzletember, emberi jogi aktivista elleni perek okán bírálták a török igazságszolgáltatást – derült ki abból a beszámolóból, amelyet az Anadolu török állami hírügynökség csütörtökön tett közzé Erdogan szavaira hivatkozva.

A török államfő erről a többnapos nyugat-afrikai körútja után, a repülőgépen hazatérőben beszélt újságíróknak.

Erdogan közölte: Mondtam a külügyminiszterünknek, hogy nem lehet olyan luxusunk, hogy országunkban vendégül látjuk ezeket a nagyköveteket.

Az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Kanada, Norvégia, Svédország, Finnország, Dánia, Hollandia és Új-Zéland nagykövetségei hétfőn közös nyilatkozatot fogalmaztak meg Kavala őrizetbe vételének negyedik évfordulója alkalmából.

A külképviseletek a közleményben azt írták, hogy a Kavala elleni perek késleltetése árnyékot vet a demokrácia iránti tiszteletre, a jogállamra, valamint az átláthatóságra. A nagykövetségek amellett foglaltak állást, hogy az eljárásoknak igazságos és gyors módon le kell zárulniuk, továbbá Kavala azonnali szabadon engedésére szólították fel Törökországot az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) vonatkozó döntései értelmében.

A közlemény elleni tiltakozásul a török külügyminisztérium még hétfő éjszaka bekérette a tíz érintett külképviselet vezetőjét.

Erdogan az esetre reagálva a csütörtökön megjelent sajtójelentésben úgy fogalmazott: Miért tesz tíz nagykövet ilyen nyilatkozatot? Dolgotok nektek Törökországot így kioktatni? Kik vagytok ti?

Te a saját országod bűnözőit, gyilkosait, terroristáit elengeded? Amerika, Németország, melyik csinált valaha is ilyet?

– tette fel a kérdést a török elnök

Nálatok az igazságszolgáltatás független, de a miénk nem az? A mi igazságszolgáltatásunk a függetlenség legszebb példáit mutatja fel – zárta végül szavait Erdogan.

Osman Kavala ellen jelenleg két törökországi eljárás is zajlik, amit széles nemzetközi figyelem kísér, mert a férfi négy éve úgy ül börtönben, hogy eddig még egyszer sem találták bűnösnek.

Kavalát 2017-ben először a Gezi parki tüntetések szervezésével összefüggésben tartóztatták le. Őt és társait egyebek mellett a török kormány hatalmának megdöntésére tett kísérlettel vádolták. Ugyan a törvényszék 2020 februárjában bizonyítékok hiányában felmentette őket, Kavala ellen néhány órával később a 2016. július 15-i katonai puccskísérlet okán is per indult.

Emellett a Gezi parki tüntetésekkel kapcsolatos eljárás idén májusban újraindult, miután az előző perben született felmentő ítéleteket a fellebbviteli bíróság januárban hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot. Az ügy következő tárgyalása november 26-án lesz.

Kavala második, a 2016-os hatalomátvételi kísérlettel kapcsolatos pere 2020 decemberében kezdődött meg. Ebben az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete, valamint politikai és katonai kémkedés miatt emeltek ellene vádat.

Még 2019 decemberében az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy határozott, hogy Törökországnak szabadon kell engednie az üzletembert.

Múlt hónapban az Európa Tanács, amelynek Törökország szinte a kezdetek óta a tagja, azt jelezte, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Ankara ellen, ha nem engedi szabadon Kavalát, összhangban az EJEB-határozattal.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Variációk karácsonyi zserbóra
címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?