Létrehozva: 2018.01.27.

Vona a könyvét is telerakta iszlámimádattal

Egymás után kerülnek elõ bizonyítékok Vona Gábor iszlámimádatáról. Az errõl szóló videók mellett érdemes felütni a Jobbik elnökének 2011-ben megjelent életrajzi könyvét is, amelyben az iszlámot élteti.

Vona Gábor egy pénteken megjelent felvételen arról beszél, a globalizmus sötétségében az iszlám az utolsó fénysugár. A Jobbik elnöke azonban nem először fejti ki iszlám iránti rajongását  - mutat rá a Híradó.hu.

Egy 2011-ben megjelent könyvében is arról írt, szerinte az emberiség tradicionális kultúrájának az utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt. Csütörtökön egy olyan felvétel került elő, amelyben Vona Gábor muszlim fiatalok előtt, törökül tesz hitet Allah mellett, amikor azt mondja:

Mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Allahtól.

Vona Gábor „Születet augusztus 20-án” című könyvében már kifejtette, hogy szerinte az „iszlám a fény”.

A 2011-ben megjelent önéletrajzi könyvében így fogalmaz:

“(…) ma az emberiség tradicionális – a transzcendenst a hétköznapival együtt megélő – kultúrájának az utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt. Sikere vagy kudarca nem az iszlám és Amerika/Izrael viszonylatában, hanem az emberiség szempontjából lényeges számomra. Amennyiben az iszlám elbukik, a fény szinte teljesen kialszik, és a globalizmus sötétsége előtt már nem marad érdemi ellenfél. Akkor tényleg véget ér a történelem. És nem lesz happy end…”

A pénteken megjelent felvételen mindezt Vona Gábor szájából is hallhatjuk, akkor ezt mondta:

“Én azt mondtam, inkább vegyetek példát a türk népekről, és vegyetek példát az iszlám emberekről. Egy cikkben meg is írtam, amiért nagyon sok kritikát kaptam, hogy a globalizmus sötétségében ma számomra az iszlám az utolsó fénysugár.”

Csütörtökön a mandiner jutott hozzá egy olyan felvételhez, amelyen Vona Gábor szunnita muszlim közönsége előtt Allahot élteti. A Jobbik elnöke a következőket mondja: „Mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Allahtól.”

A pártelnök Allah mellett hitet tevő mondatait üdvrivalgással fogadja a török közönség. A Jobbik elnöke közösségi oldalán azt írta, nem Allahot dicsőítette, hanem Istent, akit török nyelven történetesen így neveznek.

A Mandiner azonban kiderítette, török nyelven Allah egyértelműen a Korán egy és igaz istenét, a muszlimok istenét jelenti, nem is nevezhetnék másként. A törökök és más türk népek iszlám előtti isten-elnevezése a Tengri/Tanri volt. Ma is ezt az istennevet használják Allahon kívül más istenre, istenségekre.

Vona Gábor tehát török nyelven a muszlimok istene mellett tett hitet. A Jobbik vezetője korábban kijelentette, hogy a párt alelnökével, Toroczkai Lászlóval ellentétben ő engedélyezné Magyarországon mecsetek építését, és az üldözött keresztényeknek sem biztosítana menedéket.

Bizonyára Vona irányvesztettsége, összevissza kapkodása is okozhatta, hogy az év végi mélypontjához képest is tovább gyengült januárban a Jobbik: a pártra a biztos szavazók körében már csak mindössze 13 százalék voksolna.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat