Létrehozva: 2020.02.04.

Zéró tolerancia a tanárokat ért erőszakkal szemben

A gyöngyöspatai iskolaügy és egy nagykátai iskolában történt tanárbántalmazás is igazolja, hogy a pedagógusokkal szembeni erőszakos esetek szaporodása romló tendenciákat mutat. Ennek visszaszorítása érdekében a kormány az érintett és erre igényt tartó oktatási intézményekben iskolarendészet felállítását és biztonsági kamerarendszer kiépítését tervezi

A zavartalan munkavégzés körülményeinek biztosításával meg kell védeni a munkájukat ellátó pedagógusokat – mondta a köznevelésért felelős államtitkár a gyöngyöspatai szegregációs iskolaügyben, a településen tartott hétfői sajtótájékoztatón.

Maruzsa Zoltán közölte a kezdeményezés elsődleges célja nem az elkövetők kriminalizálása és büntetése, hanem a megelőzés. Mivel a pedagógusbántalmazások zömét 12-14 éves korú fiatalok követik el, fontolóra kell venni a büntethetőség életkori határának leszállítását is – jegyezte meg.

Úgy vélte: a gyöngyöspatai szegregációs iskolaperben született jogerős bírósági döntés nem jeleníti meg a szülői felelősséget az iskolai erőszakkal kapcsolatban, miközben az intézményt elmarasztalja.

Szólt arról is: „Ez az ügy messze túlmutat saját jelentőségén: egyszerre van szó a hatvan fiatal kárpótlásáról és arról, hogy a jövőben a társadalmi hasznosság szempontjából hogyan lehet kezelni hasonló helyzeteket” – fogalmazott.

A kormány a szegregációs kártérítési perekre vonatkozó jogi szabályozás felülvizsgálatát tervezi egy méltányosabb, az érintettek mellett a társadalom egészének érdekeit figyelembe vevő szabályozás kialakítása érdekében – fogalmazott. Ennek alapelve, hogy a hibás oktatásszervezési gyakorlattal okozott hátrány kompenzációja oktatással történhessen – mondta.

Mindez a gyöngyöspatai esetben sem a pénzbeni kifizetés megspórolásáról szól – folytatta -, hiszen a természetbeni kártérítést akár a megítéltnél magasabb összegben is támogatná a kormány, ha biztosítva látja a hasznosulását.

Jelezte: Gyöngyöspatán és a hasonló helyzetben lévő településeken a felzárkóztatást jelenleg is erős intézkedéscsomag segíti, a helyi viszonyok figyelembe vételével. Ennek is köszönhetően a tanulói lemorzsolódás az elmúlt három évben a 10 százalék feletti arányról 7,5 százalékra mérséklődött. Cél a gyöngyöspatai iskolába is minél nagyobb arányban visszacsábítani a nem roma származású helybeli fiatalokat – hangsúlyozta.

A tájékoztatón Horváth László miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt: a gyöngyöspatai iskolába jelenleg 80 diák jár, közülük 7 nem roma származású. Ugyanakkor a városból minden reggel 86 fiatal indul el a környező települések valamelyikének oktatási intézményébe. „A többségi lakosság tehát kihátrált a helyi iskola mögül, miután sérült a gyermekek nyugodt tanuláshoz fűződő joga és a szülők alapvető joga is, hogy gyermekeiket biztonságban tudhassák” – fogalmazott.

Gyöngyöspata jövőképe nem az, hogy a helyi intézményből „minta-cigányiskola” legyen, hanem olyan feltételek megteremtése, amelyek lehetővé teszik, hogy visszatérjen a korábban távozni kényszerülő többség – mondta. Ehhez az iskolából ki kell vezetni az erőszakot – tette hozzá Horváth László. Egyúttal bejelentette: miniszterelnöki megbízottként javaslatot tesz arra, hogy a kormányzat zéró toleranciát érvényesítsen az iskolai erőszakkal, különösen a tanárokat ért atrocitásokkal szemben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett