Magyar valóság az Eb után: folyt. köv. újabb 30 év múlva?

Meseszerű volt, hogy egy hónapig nem ért véget az éjjel. El is tűntem, nem is blogoltam, mert a csapból is ez folyt, és hát úgy voltam vele, hogy élje meg a pillanatot az ország, hisz mindenki ki volt éhezve a sikerre. Nekem meg tök mindegy, mert én akkor is ott voltam a helyszínen, amikor nyolcat nyeltünk, és ezután is ott leszek, mert nekem a futball az örök s nem múló szeszély.

Már amikor a Hősök terén ünnepelték a hősöket, én már akkor megkérdeztem magamtól, hogy ebből a 20-30 ezres tömegből vajon hányan fognak jegyet váltani a Mezőkövesd-Gyirmót csúcsrangadóra, amivel történetesen startol a magyar élvonal 2016/17-es szezonja.

Költői volt a kérdés, hisz tudjuk rá a választ, arra viszont kevésbé, hogy már megint mi a here történt a nemzetközi kupacsapatainkkal??

A Ferencváros ki tudott egyenlíteni a beugró albán második ellen, ami olyan sztárokkal volt teletűzdelve, mint a legendás Trashi, az utánozhatatlan Fili, vagy a gyerekként csodának tartott kapus, Hoxha… A Loki simán kapott ki otthon a fehérorosz bajnokság nyolcadik helyezettétől, ami, valljuk be, nem a legjobb reklám a hazai pontvadászatnak.

A Videoton és az MTK is áll még, de ha a szívünkre tesszük a kezünket, egyik csapattól sem láttunk olyan produkciót, ami illúzióba ringathatja a szurkolókat egy esetleges kupamenetelést illetően.

Nem tudom, hogy most mi lesz, de egyelőre nem látom azt, hogy bármi olyan történne a hazai labdarúgás háza táján, ami megpróbálná befogni az Eb-szelet a vitorlába. Ehhez persze kellenének a klubvezetők és -tulajdonosok, akik egységes álláspontot tudnának képviselni a szövetség felé.

Amíg ez nincs meg, és nem kezdődik el a labdarúgás igazi felvirágzása, addig félek, hogy ilyen nyár csak 30 évente egyszer fog ráköszönteni az országra.