Létrehozva: 2015.06.30.

Sokkoló részletek! 25 késszúrással ölte meg édesanyját

Vádat emeltek azzal a hercegszántói férfivel szemben, aki tavaly decemberben brutális kegyetlenséggel, saját otthonukban végzett édesanyjával.

A 31 éves Péter évek óta élt együtt anyjával, kapcsolatuk teljesen átlagos, mondhatni békés volt, egészen addig a pontig, amikor 2011-ben a férfi képzelt hangokat kezdett hallani.

Karácsony előtt három nappal vesztek össze hercegszántói otthonukban. A feldúlt idegállapotban lévő férfi először többször megütötte anyját, majd kést rántott és  magából kikelve szúrni kezdett.

A 16 centis késsel édesanyját mellkasán, hátán, bal karján és kezén összesen 25-ször szúrta meg,

melyekből kilenc a szívtájékot érte.

Az 53 éves anya a szúrások után a padlóra esett és elvérzett.

Brutális csonkítás

A megőrült férfinek ez sem volt elég: a kezében lévő konyhakéssel még édesanya arcát is megcsonkította.  A vádirat rendkívüli embertelenséggel és brutalitással illette a megdöbbentő gyilkosságot.

A férfi a holttestet megpróbálta a belső szobába húzva az ágy alá rejteni. Röviddel ezután hívta a rendőrséget, majd téves számra hivatkozva tette le a telefont. Ezután édesanyja élettelen testével a lakásban maradt, a rokonok hívásait nem fogadta, később pedig

közölte velük, hogy anyja alszik.

Végül egy aggódó rokon értesítette a rendőrséget, akik másnap reggel felfedezték a holttestet.

A férfit brutális kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas kudarc: nem tudták Magyar Péterék összegyűjteni az ajánlásokat, nem tudják leadni a megyei listákat

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-