Orbán Viktor: Magyarország támogatja a kínai békekezdeményezést

INSIDER
Létrehozva: 2015.10.23.

Csontvázakat találtak egy titokzatos alföldi templomban

Rejtélyes templom áll az Alföld közepén... A legendák övezte Árpád-kori rom ugyanis olyan titkokat takar, melyekkel már több generáció is félt szembenézni.

Szerző Brenner Balázs

Az alföldi Lakitelek erdős részén emberemlékezet óta keringenek történetek arról, hogy a földben egy titokzatos templom nyugszik. A mendemondáknak jó ideig nem lehetett utánajárni, ugyanis a helyi téesz művelte az érintett területet. De egyszer csak a Templomdomb nevű rész magántulajdonba került, a tulajdonos pedig régészeket hívott a területre, hangzott el a Kossuth Rádióban.

Megtalálták a korabeli Felsőalpár településnek a templomát, egy úgynevezett pusztatemplomot

– mondta el Vilhelm Gábor, a kecskeméti Katona József Múzeum régésze a rádióban.

A régészek és a muzeológusok számára kiderült, hogy az alaptemplom egy Árpád-kori alapítású téglatemplom, még 1075-ből. Ezt a tatárok gyújtották fel, ezután felújították, 1597-ben semmisült meg végleg.

A régész elmondta, a feltárás végül igazolta, hogy a helybeliek miért is tartottak, féltek a templomtól. A főhajó közepén ugyanis

csontvázakat találtak,

az épületrom másik részén pedig ezrével halomra hányt emberi maradványokat.

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

travelo.hu

Romániától egészen Németországig utazott egy kiskutya a sofőr tudta nélkül

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-