Létrehozva: 2015.10.29.

Rendszeresen éheztette és verte kisfiát a zalai anya

Sajátos nevelési módszerekkel sanyargatta gyermekét az asszony, többször megverte és megalázta önállótlansága miatt a kisfiát.

Szerző Brenner Balázs

A nő egy Zalaegerszeg melletti kistelepülésen élt élettársával, ott nevelték az asszony akkor még óvodás kisfiát. Az anya és párja annak ellenére önállóságot követeltek a gyerektől, hogy az a kora miatt erre képtelen volt, rendszeresen

veréssel, pofozással, hajtépéssel büntették.

Így megverték akkor is, amikor a kisfiú nem tudott válaszolni az  óvodával kapcsolatos kérdésekre, például arra, hogy mi volt az ebéd, vagy mit tanultak aznap. A nevelőapa véleménye szerint a verések

csak a fiú makacsságának megtörése érdekében történtek.

Rendszeres volt az is, hogy a gyermek büntetésül nem kapott enni, nem játszhatott, nem mehetett levegőre, vagy sarokba kellett állnia. A kicsit folyamatosan alulértékelték, hülyézték, vele kapcsolatban csak kudarcokról beszéltek. A túlzott szigor miatt pedig a délutáni alvás alatt, illetve éjszaka is bepisilt, amiért meg is szégyenítették:

a nedves ruháiban kellett maradnia, az ágyát neki kellett áthúznia, és a huzatot kimosnia.

Az óvodából érkező jelzések ellenére a helyzet nem javult, hanem inkább súlyosbodott, és a kisfiú még az iskolában is nyugtalan és zaklatott volt, szorongott.

Az anyát és a nevelőapát végül a fiú édesapja jelentette fel, a két felnőtt ellen az egerszegi járási ügyészség pedig kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat. A nevelőapát folytatólagosan elkövetett testi sértéssel is megvádolta. A gyámügy pedig két éve a vér szerinti apánál helyezte el a gyereket.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-