Létrehozva: 2015.11.03.

Döbbenetes statisztika: kiderült, mire költünk!

Ekkora szakadékra senki nem számított - majdnem négyszeresét költik magukra a jól keresõk, mint akiknek érettségijük sincs. A fizetés alkoholra fordított része viszont sokkal magasabb az alacsony keresetûek körében.

Szerző Svéd Anna

Hogy havi 120 ezret vagy havi 34 ezret költhetsz magadra, nagyon nem mindegy. Márpedig ekkora a különbség a legújabb statisztikai adatok szerint a szegény ember és a gazdag között. Ebben benne van minden: ruházkodás, étkezés, szórakozás, de a cigaretta és az alkohol is.

A jól keresők arányosan mindenre sokkal többet költenek, ami nem jelenti azt, hogy feltétlenül többet is fogyasztanak! Például

alkohol és cigi esetében a legkisebb a különbség - legalábbis a ráfordított forintokban!

Mindez azonban azt is jelenti, hogy minél kevesebbet keres valaki, arányaiban annál többet fordít fizetéséből alkoholra és cigarettára.

Az étkezést illetően is érdekesen alakulnak a számok. Az egészségtelen ételek esetében a jobb anyagiakkal bírók nem költenek jelentősen többet, mint a rosszabbul keresők. Ugyanakkor zöldségre, gyümölcsre, egészséges élelmiszerre lényegesen többet áldoznak.

Ebből a hozzáértők arra következtetnek, hogy

a jobb módú, magasabb iskolai végzettségű emberek jobban törődnek az egészségükkel.

Bár figyelmen kívül hagyni azt sem szabad, hogy az egészséges, vitamidús ételek jóval többe kerülnek, mint a silányak.

Azon pedig már senki nem csodálkozik, hogy színházra, mozira, elektromos kütyükre és hasonlókra a szegényebb réteg szinte semmit nem költ.

A keveset keresők jövedelmét jórészt elviszi az evés és a lakhatás. Másra 34 ezerből már nem igazán telik.

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-