Létrehozva: 2015.11.21.

Friss hírek a bamakói terrorról

Egy amerikai állampolgár is életét vesztette a bamakói szálloda elleni terrortámadásban. A Fehér Ház együttérzését fejezte ki minden áldozat szeretteinek.

Szerző B.M.

A terrorakció következtében, amelyet az al-Murabitun iszlamista szervezet vállalt magára, a mali hatóságok bejelentése szerint 27-en vesztették életüket, beleértve az öt támadót is.

John Kirby, az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az Egyesült Államok körülbelül egy tucatnyi állampolgárát mentették ki a hotelból. A tárca együttérzését fejezte ki az amerikai áldozat hozzátartozóinak. Kirby szerint amerikai katonák vagy hivatalos személyek nem vállaltak aktív szerepet a túszejtők elleni harcban. Azok, akik segítettek a túszoknak, korábban is a térségben tartózkodtak.

A malajziai látogatáson tartózkodó Barack Obama amerikai elnök azt mondta, hogy a Maliban történtek újabb bizonyítékai annak a dühödt haragnak, ami a terrorizmusban rejlik. Közölte, megerősítik az Egyesült Államok és szövetségesei elszántságát, hogy megküzdjenek a terrorizmussal. Könyörtelenek lesznek a vele folytatott harcban - tette hozzá.

A nap folyamán korábban a Fehér Ház segítséget ajánlott fel a mali kormánynak a bamakói terrortámadás elkövetői elleni nyomozáshoz. Közleményében az amerikai elnöki hivatal a lehető legerőteljesebb módon elítélte a terrortámadást és kifejezte szándékát, hogy továbbra is állhatatos partnere marad Mali és más térségbeli országok kormányának a terrorcsoportok elleni küzdelemben.

A Fehér Ház együttérzését fejezte ki az áldozatok szeretteinek és hozzátartozóinak és elismeréssel adózott a mali, a francia, az ENSZ-es és az amerikai biztonsági személyzetnek, amely

a helyzetre reagálva megakadályozta a még súlyosabb emberveszteséget

- írta az MTI.

origo.hu

Itt tud szavazni a K&H Mozdulj! - az év tesitanára játék Komárom-Esztergom vármegyei jelöltjeire! (Nagyiskolák)

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-