Létrehozva: 2015.11.03.

Horkai Zoltán, a farkasember: "Az igazgató nem tehetett volna másként"

A pécsi állatkertbõl szökött, majd lelõtt farkas ügyétõl hangos az internet: az állatvédõk az igazgató fejét követelik. A hozzáértõk szerint viszont nem dönthetett volna másként.

Szerző Sárosy Mariann

Horkai Zoltán több, mint 20 éve él farkasok között: etológiai kutatásokat végez és filmforgatásokra, bemutatókra viszi az állatait. Munkájáról sorozatot forgatott az Animal Planet és a  Discovery Channel. A %RIPOST%-nak kifejtette, hogy miért ért egyet azzal: a szökött farkast muszáj volt lelőni.

Az alapkérdés persze az, hogy hogyan szökhetett meg az állatkertből: úgy, ahogy a világ legszigorúbb börtönéből is mindig szöknek meg rabok. Rendkívül bonyolult szakhatósági előírásoknak felelnek meg ezek a kifutók, de a Guinness-rekordok is úgy születnek, hogy valaki véghez viszi a lehetetlent.

Viszont ha már megtörtént a baj, nem árt tisztázni néhány körülményt. A szökött farkas állatkertben született és ott is nőtt fel, tehát hozzászokott az ember közelségéhez, nem úgy, mint egy vadon élő társa, aki – pláne egyedül – retteg és bujkál előle. Az állat viszont előző nap érkezett Olaszországból: nem lehetett olyan ember a környezetében, aki ismerte volna a természetét.

22 farkassal élek most együtt: van köztük olyan, akit gyerekek simogathatnak, van, amelyiket csak felnőttek közé engedem, mert tudom, hogy a gyerekekre rátámad, mert prédának tekinti őket, és van, amelyiket szó szerint életveszélyes lenne emberek közé vinnem

– meséli Horkai.

Ha egy állatot altatólövedékkel akarnak kilőni, ahhoz minimum két ember kell: a jogszabály szerint a lövedéket az állatorvos tölti be, de a fegyvert a mezőőr süti el. Ráadásul nem véletlenül nem használják ilyen helyzetekben, csak zárt térben: az altató ugyanis nem hat azonnal. A farkas el tudott volna még menekülni és egy 15 km-es átmérőjű, bozótos területen kellett volna megtalálni 2-3 órán belül- utána ugyanis felébred. Ez viszont szinte lehetetlen.

„Mivel nem ismerte senki annak az egyednek a természetét, igenis benne volt a pakliban a közvetlen életveszély. Az emberi élet óvása pedig mindennél fontosabb – ezt azok az állatvédőknek is be kéne látnia, akik felelőtlenül, képzettség és tapasztalat nélkül, népszerűségre törekedve nyilatkoznak mindenfélét. Ezt a helyzetet ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy azonosítatlan repülőt kényszerítenek a földre: nincs mérlegelési lehetőség!” – állítja a világszerte elismert szaktekintély.

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Fel kell kötni a gatyát: nem győzte dicsérni Szoboszlai helyettesét a Liverpool menedzsere

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-