Létrehozva: 2015.12.20.

Éles robbanószerkezet volt a Párizsba tartó gép mosdójában!

A tûzszerészek biztonságos helyre vitték a pokolgépet. A gép utasai közül hat személyt hallgattak ki eddig a szakértõk.

Mint azt a %RIPOST% is megírta, ma hajnalban kényszerleszállást hajtott végre egy Párizsba tartó AirFrance gép a kenyai Mombasában, miután a mosdójában egy pokolgépnek látszó tárgyat találtak.

A gépről 459 utast és a 14 fős legénységet kellett kimenekíteni, a  tűzszerészek pedig azonnal megkezdték a gyanús csomag vizsgálatát. Délután közölték hivatalosan is, hogy

a kenyai hatóságok megerősítették: a gépen valóban bomba volt.

A pokolgépet azonnal biztonságos helyre szállították, és megkezdték a teljes körű vizsgálatot: Joseph Nkaissery belügyminiszter szerint francia és mauritiusi szakértőket is bevontak, hogy tisztázzák, hogy alaposan megvizsgálták-e a mauritiusi repülőtéren a gépre felszálló utasokat. Hat utast kihallgattak.

Mindez csupán pár héttel az orosz utasszállító tragédiája után azt jelenti, hogy sokkal fokozottabb biztonsági intézkedésekre van szükség.

Koen Geens, belga igazságügyi miniszter egyébként ma állt elő a javaslattal, miszerint az eddigi legmagasabb, a negyedik terrorfenyegetettségi szint feletti újabb, az  ötödik szint bevezetésére lenne szükség, mivel a terrorfenyegetettségi szintek 2006-os bevezetése óta nagyon sokat változott a helyzet, a fenyegetések már nem ugyanolyanok, mint régen.

Ezt a képet töltötték fel a mombasai reptér hivatalos Facebook oldalára:

 

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Nincs visszaút, a Kúria kimondta: jogellenesen építkezett Tordai Bence

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-