Létrehozva: 2016.01.09.

Ezért rabolták el a 17 éves lányt Nyírábrányból

Fél napon keresztül tartották fogva egy autóban azt a 17 éves lányt, akit a héten raboltak el Nyírábrányban. A rendõrök szabadították ki, miután megtalálták a keresett kocsit.

Szerző Brenner Balázs

Gengszterként és „alvezérként” mutatkozik be a legnépszerűbb közösségi oldalon a férfi, aki elrabolta a 17 éves barátnőjét Nyírábrányból. Gy. Attilát és egy fehér Volkswagent felhívásban kereste a rendőrség, ennek alapján figyeltek fel járókelők a kocsira és az abban ülő három alakra az egyik debreceni bevásárlóközpont parkolójában.

A lányt az utcáról hurcolta magával a 28 éves, kifejezetten erős testalkatú férfi. Megfenyegette, kést szorított a torkához, a hajánál fogva az autóhoz rángatta, majd beszállásra kényszerítette. Az autót, amivel elhajtottak, viszont nem ő vezette, hanem egy társa. Az emberrablás hátterében féltékenység állhat, a helyiek szerint nem először tett ilyet a férfi:

korábban két napig tartotta fogva egy erdőben a lányt.

"Az egyik azt mondta a másiknak, hogy vágja el a torkomat, így is-úgy is kap öt évet, akkor legyen értelme" – nyilatkozta az RTL klub híradójának a 17 éves lány, akit orvoshoz vittek a rendőrök, miután megtalálták.

origo.hu

Ezzel az új trükkel támadják a hekkerek az okostelefonokat

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-