Létrehozva: 2016.01.07.

Felszólítás nélkül indított végrehajtást a NAV

Nem tudta idõben fizetni egy Bács-Kiskun megyei vállalkozó a tb-járulékot, ezért a NAV felszólítás nélkül elindította a földhivatalnál a férfi házának jelzálogosítását.

Szerző Brenner Balázs

Meglepődött és felháborodott az a Bács-Kiskun megyei egyéni vállalkozó, aki megszorult anyagilag, és nem tudta időben befizetni a társadalombiztosítási járulékot. Az elmaradás összege 260 ezer forint volt, fele 40 napos, másik fele pedig 10 napos lejárt határidővel.

A Petőfi Népe olvasójának elmondása szerint a NAV ezt a tartozást átadta a végrehajtási osztálynak, ezek után pedig a hatóság

felszólítás nélkül elindította a földhivatalnál a vállalkozó házának jelzálogosítását.

Tetézte a bajt az is, hogy a vállalkozó bankja bejelentette, hogy fel akarja bontani a gyermekük rendszeresen fizetett hitelszerződését, amelyben az a családi házuk a fedezet, amin most épp jelzálog ül.

A NAV nem köteles tájékoztatni

Az üggyel kapcsolatban a NAV Dél-alföldi Regionális Főigazgatósága általánosságban annyit mondott, hogy bármely lejárt esedékességű tartozásra végrehajtást indíthat, illetőleg fizetési felszólítást bocsáthat ki. Kiderült, hogy a törvény alapján

a NAV-nak nem kell az adózót előzetesen felhívnia,

bár a gyakorlatban a jelzálogbejegyzéssel érintett adó-végrehajtási ügyekben jellemzően felszólítja az adóst elektronikus vagy postai levélben. És ne feledjük: ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, bizony akkor is büntethet az adóhatóság, hogyha a kiküldött levelet vagy e-mailt nem olvassa el az ügyfél!

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

mandiner.hu

„Aki azt hiszi, hogy leelőztek minket a románok, az látogasson el hozzájuk” – szakértő a Mandinernek

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-