Létrehozva: 2016.05.20.

NAV: Első körben nincs bírság a későknek!

Aki lecsúszik a május 20-i határidõbõl, elõször csak egy levelet kap az adóhatóságtól, hogy pótolja mulasztását.

Nem kell azoknak sem aggódniuk, akiknek nem sikerül május 20-a éjfélig leadniuk az adóbevallásukat:

első körben csak figyelmeztető levelet kapnak majd az adóhatóságtól.

Ebben először felszólítják őket, hogy minél hamarabb pótolják a hiányosságokat, büntetésre sem kell számítaniuk.

Öt nappal a határidő előtt már 3,2 millió szja-bevallás érkezett a NAV-hoz, de körülbelül még 1,5 milliót várnak - tavaly ugyanis összesen 4,7 millió bevallást nyújtottak be.

A hibák vélhetően idén is hasonlóak lesznek, leggyakrabban lemarad az aláírás, ami nélkül érvénytelen a dokumentum, a másik szarvashiba a bankszámlaszám, illetve a postacím hiánya visszaigénylés esetén, ezekre mindenképpen érdemes odafigyelni!

Az adóhivatalt az idén 455 ezren bízták meg a bevallás elkészítésével, 700 ezren a munkáltatójukkal számoltak el. Jogszerűen 183 ezren (205 ezer igénylőből) éltek az idén bevezetett bevallási nyilatkozattal, amikor teljes egészében az adóhatóság készíti el a személyijövedelemadó-nyilatkozatot. Jövőre viszont már majdnem mindenki, mintegy 3,5–3,8 millió adózó élhet ezzel a lehetőséggel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-