Létrehozva: 2016.07.07.

Földön kívüli életről is tudósíthat a NASA Jupiter-szondája

Sikeresen pályára állt az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) Juno ûrszondája a Jupiter körül. Olyan térségbe érkezett, ahol rengeteg a megfejtésre váró titok...

A Floridából csaknem öt éve elindított Juno fő küldetése, hogy felmérje a Jupiter mágneses mezejét, felszínét. A tudósokat különösen az érdekli, mennyi vizet tartalmaz a bolygó, ami döntő fontosságú annak meghatározásában, hogy a Naprendszeren belül hol született az óriás, melynek tömegvonzása is segíthetett megvédeni a Földet az üstökösök és aszteroidák becsapódásaitól.

És most ugyan kevesebb szó esik erről, de a Juno "látótávolságon belül lesz" Naprendszerünk talán egyik legizgalmasabb égitestéhez, a Jupiter Europa nevű holdjához.

Az Europa kicsit kisebb, mint Földünk égi kísérője, viszont van egy nagyon vékony, oxigénből álló légköre. 

Bár felszíni hőmérséklete legfeljebb a −160 Celsius fokot éri el, feltételezhető, hogy a vagy 5-20 kilométer vastag jégkéreg alatt 90 kilométer mély vízóceán húzódik.

Egy új kutatási eredmény szerint oxigénből is sok lehet az óceánban, ami a fejlett életformák szempontjából érdekes, így az Europa óceánja akár a földi élőlényekhez hasonló szervezeteknek is megfelelő környezetet nyújthatna.

A tudósok úgy vélik, ez az égitest lehet az egyik hely a Naprendszerben, ahol talán életre bukkan egyszer az ember.

A most kutatásokat végző Juno amikor a bolygóhoz legközelebb halad el, nagyjából 4800 kilométerre lesz a Jupiter felhői fölött, bőven az erőteljes sugárzás övezetében.

Az űrszondának 20 hónapig kell kitartania, ezután minden bizonnyal belehull a Jupiter légkörébe, amely összeroppantja és elégeti.

De addig még rengeteg találgatásra ad majd okot, hogy mit talált a szonda az órásbolygón, s annak közelében.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-