Létrehozva: 2016.08.24.

Vallottak a budapesti támadók: Ezért volt késelés és lövöldözés éjjel!

Gázpisztollyal és késsel támadt egymásra két banda szerda hajnalban Budapest belvárosában. A rendõrség még két embert keres.

A rendőrség tájékoztatása szerint két társaság előzetes szóváltást követően esett egymásnak Budapest belvárosában, az Erzsébet körúton szerda éjjel. A 24 éves L. Károly több lövést is leadott a nála lévő gázpisztolyból, majd őt S. M. – aki a lövésektől könnyebben megsérült – több alkalommal késsel hátba szúrta.

A helyszínre érkező rendőrök S. M.-t, N. Rolandot és két 16 éves társukat a helyszín közelében elfogták, a többször hátba szúrt L. Károlyt súlyos sérülésekkel kórházba szállították, két társa elmenekült, őket a rendőrség még keresi.

A %RIPOST% információi szerint a két társaság az Erzsébet körút 50-52. környékén találkozott össze, a négy férfiből álló banda

a másik társaság két nőtagját nézte ki magának,

ezen szólalkoztak össze. Portálunk úgy tudja, hogy nemcsak kés és gázpisztoly, hanem egy vipera is előkerült.

Az ügyben érintett két nőt tanúként hallgatták ki, a négyfős férfi társaságból futott el a helyszínről két ember, utánuk nagy erőkkel nyomoznak a rendőrök. A késsel megszúrt L. Károly állapota a %RIPOST% információi szerint stabil, kihallgatása folyamatban van.

origo.hu

18 fontos megállapodást írt alá Magyarország és Kína

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter úgy blöfföl, hogy még pont benyelnek tőle mindent + videó

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-