Létrehozva: 2016.10.04.

Ajjaj: már börtön kaphatsz ezért a diákigazolványos trükkért

Vannak, akik tízezreket keresnek ezzel a módszerrel, pedig akár három év szabadságvesztést is kioszthatnak érte. Megéri?

Jó üzlet a diákok körében a diákigazolvány-matrica eladása vagy készítése! Általában a frissen végzett diplomások hamisítanak, mert nem akarnak a korábban megszokottnál többet költeni... A hamisítók 15-20 ezer forintért hirdetik az interneten a diákigazolvány-matricákat.

Beszkenneltünk egy érvényes matricát, egy programmal kicsit átszerkesztettük, kinyomtattuk, és már ragaszthattam is az igazolványomra. Egy csomó pénzt spóroltam ezzel.

- mondta lapunknak egy budapesti lány, aki nem akarta elfogadni, hogy az egyetem után a duplájába kerül számára az utazás, és a szórakozási lehetőségek is drágulnak.

De ezért okirathamisítást követett el, amiért börtönbe is kerülhet...

De van más bevált módszer is!

Az egyik barátom azt hazudta a suliban, hogy elvesztette a diákját. Csináltatott egy újat, én pedig húszezerért megvettem tőle a régi igazolványmatricáját. Összességében nagyon jól jártam.

- avatta be a %Ripost% -ot egy másik fővárosi fiatal.

A felsőoktatásban a Hallgatói Szolgáltató Iroda munkatársai az „elveszett" matricát a nyilvántartási szám alapján törlik a rendszerből. Mivel az új igazolvány igénylése 3500 forintba kerül, a  20 ezer forintos eladási árral számolva nyereséges az üzlet...

Pótdíj, feljelentés, börtön

A tömegközlekedési eszközök ellenőrei viszont nehéz helyzetben vannak. Ha észreveszik, hogy a matrica hamis, akkor az utas köteles pótdíjat fizetni, a vonatokon pedig a jegy teljes árát is ki kell fizetni. Ezek után az ellenőröknek kötelességük feljelentést tenni. Már csak azért sem érdemes hamisítani, mert három év szabadságvesztés is járhat érte...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-