Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.02.15.

Csak nézheti: elszakítják újszülöttjét a gyerekgyilkos Mónikától

A ceglédi B. Mónika a tököli rabkórházban szülte meg kisfiát, miután tavaly novemberben kegyetlenül meggyilkolta egyéves kisfiát, Danit.

A 31 éves nő komplikációk nélkül hozta világra legkisebb gyermekét, ő és a baba is jól vannak, de nem sokáig lehetnek együtt. A börtönszabályok szerint ugyanis napokon belül elveszik a kis Tamást Mónikától.

A fogvatartottól elveszik az újszülöttet, ha kiskorú sérelmére követett el bűncselekményt. A babát 3 óránként vagy a kicsi igénye szerint szoptathatja meg, de csak szigorú felügyelet mellett. A többi teendőt elvégzik a szakápolók, ezt az anya csak nézheti – mondta el Orosz Zoltán, a BVOP szóvivője a Blikknek.

A lap úgy tudja, hogy Tamást édesapja fogja nevelni, míg felesége börtönben lesz.

B. Mónika 2016 novemberében ölte meg Dani nevű kisfiát, mert nem bírta elviselni, hogy a gyerek sír. Többször megrángatta a kisfiút, majd a fejét a padlóhoz verte. Amikor észrevette, hogy baj van, megpróbálta újraéleszteni a gyereket, de már késő volt.

A bíróságnak azt kell majd mérlegelnie a szakértői vélemények alapján, hogy Mónika beszámítható volt-e a gyilkosság idején. Bilkei Pál kriminálpszichológus nem tartja kizártnak, hogy a nő borderline személyiség, akire a hirtelen és durva hangulatváltozások, dühkitörések jellemzőek – írja a Bors.

origo.hu

A Bayern München elbukta a Bundesliga második helyét is

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

hirtv.hu

Míg Magyarországot bírálja Brüsszel a kínai elnök látogatása miatt, addig Franciaországot nem kritizálja + videó

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

magyarnemzet.hu

„Nem lenne helyes” – Dárdai Pál az utolsó berlini meccse előtt

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-