Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.05.22.

Azt suttogják: Így zuhant ki Pannika a negyedikről

A bukóra nyitott ablakon átbújva zuhanhatott ki Kistarcsán a négyemeletes ház tetõtéri lakásából a hároméves Pannika. Szülei nem voltak otthon, dadus vigyázott - vagy nem vigyázott rá.

Csend és gyász honolt a hétvégén Kistarcsán, mindenkit megrázott a szombat reggeli tragédia. Ahogy a %RIPOST% beszámolt róla, egy társasház negyedik emeletéről kiesett egy hároméves kislány. Olyan súlyosan megsebesült, hogy az újraélesztés ellenére később a kórházban meghalt: többszörös koponya- és belső sérüléseket szenvedett és több csontja eltört. A %RIPOST% helyszíni tudósítója szerint a kislány szülei épp dolgoztak, amikor a tragédia történt, más vigyázott a lányukra.

Ha jól hallottam, az édesapja, Tomi talált rá Pannika mozdulatlan testére a fák alatt, ő hívta a mentőket. A párjával már évek óta ebben a házban laknak, egy kétgyermekes anyától bérlik a tetőtéri lakást

– tudtuk meg a társasház egyik lakójától.

Dadus vigyázott a kicsire

"A szülők egy helyen dolgoztak, de egyikük sem volt otthon a tragédia időpontjában, a felügyeletét egy fiatalra bízták" – közölte a %RIOPST%-tal a szomszéd, aki úgy tudja: a kislány szülei épp az esküvőjüket tervezték, három éve jegyezték el egymást.

"Szeretetre méltó család, fel sem tudom fogni, miért tette velük ezt a sors. Bukóra lehetett nyitva a tetőtéri ablak a nagy meleg miatt, biztosan nem Pannika nyitotta ki. Ilyenkor mindenki szellőztet, ez teljesen természetes. Nem hinném, hogy valaki hibás, ezt a nagyon szomorú és tragikus balesetet talán meg sem lehetett volna akadályozni"

– vélekedett az asszony.

Hogy pontosan mi lehetett a tragédia oka és milyen büntetés vár az esetleges felelősre, a %RIPOST% hétfői számából kiderül!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-