Létrehozva: 2017.07.07.

Drogosok lepik el nyáron Siófokot

Mint a turisták, úgy özönlenek a Balatonra, fõleg Siófokra a drogárusok nyáron. Szórakozóhelyeken, parkokban árulják a drogot, a fiatalok között még mindig népszerû az ecstasy.

A drogdílerek úgy özönlenek most a Balatonra, főleg Siófokra és környékére, mint a turisták! Ráadásul vasárnapig tart Zamárdiban a Balaton Sound fesztivál, ami a bűnözők fokozott célpontja.

Úgy tudjuk, már az első napokban is rengeteg volt a drogfogás a fesztiválon, de a szakemberek sok szerről még azt sem tudják, hogy micsoda, annyi az új, még ismeretlen anyag. A Balaton környékén mindenhol nagy probléma a kábítószer, ami most, a fesztiválszezonban óriási veszélyt jelent a bulizó fiatalokra.

A %Ripost% információi szerint a Balatonnál az is óriási veszély, hogy sok gyanútlan fiatal italába drogot kevernek. Mint lapunk is megírta, egy lány is így járt a múlt hétvégén Siófokon, a Petőfi sétányon. A tini életéből kiesett pár óra, másnap nagy sebekkel az arcán ébredt, nem tudott felkelni, olyan rosszul volt.

Beszéltünk több fiatallal és szakértőkkel is. Mi a kiút ebből a helyzetből? Részleteket a %Ripost% pénteki számában közlünk. Keresse az újságárusoknál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-