Létrehozva: 2018.01.27.

Végrendeletet postázott eltűnése előtt a kecskeméti Pötyike néni

A postán átvett egy ajánlott levelet, feladta postán családjának a végrendeletét, majd eltûnt. Egész Kecskemét az egykoron az Alföld Nagyáruházban dolgozó hölgyet keresi.

Kedden tűnt el Kecskeméten Koskár Jánosné Pötyike néni, akit nagyjából mindenki ismer a városban, ugyanis egykoron az Alföldi Nagyáruházban dolgozott. „Azt tudjuk, hogy átvett a postán egy ajánlott levelet, de ennek tartalmát nem ismerjük. Ezután

postára adta a végrendeletét és a személyigazolványát, ezt mi, a családja csütörtökön kaptuk meg”

– mesélte lapunknak Pötyike néni aggódó unokája. Õ azt mondja, több kisebb okot el tud képzelni, de nagyobb tragédia nem történt.

Bár nagymamájának párja is van, ő is, édesanyja is gyakran találkozott a nénivel, akinek még édesanyja él. „Mégis, úgy érezhette, nem fordítottunk rá elég figyelmet. Mindent kutatunk, a közeli romos házakat, erdős területeket, de még egy pécsi áruház kamerafelvételét is megnéztük, hátha ő látszik rajta, de egyelőre semmi. Tegnap már egy látóhoz is fordultunk, de nem jártunk sikerrel, szombaton elmegyünk egy tenyérből jóslóhoz is” – mesélte az unoka. Mindeközben a rendőrség is nagy erőkkel keresi Pötyike nénit. Akinek bármilyen infója van, vagy látta a nénit valahol, kérjük jelentkezzen a %RIPOST% szerkesztőségében, vagy a rendőrségen!

 

origo.hu

Így zajlottak Hszi Csin-ping kínai államfő fogadásának előkészületei a Budai Várban

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

metropol.hu

„Röfögést hallottam egy bokorból” - sosem jönnél rá, hogy milyen állatok kószálnak Óbudán

vg.hu

Változott a földtörvény, kiskapuk záródtak be

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

travelo.hu

Romániától egészen Németországig utazott egy kiskutya a sofőr tudta nélkül

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-