Létrehozva: 2018.03.13.

Rejtély, miért két hónap után került elő a magyar fiú holtteste

Barátai gyászolják a januárban eltûnt jászberényi Zsoltot. Úgy tudják, a fiú holttestét találták meg a rendõrök, sõt azt is tudni vélik, miért lehetett a srác öngyilkos.

Könnyes szemű lány áll a Zagyva menti hídon, a januárban eltűnt fiú nevét hajtogatva. Itt találtak vasárnap délután a rendőrök egy holttestet, ami a jászberényiek szerint az év elején eltűnt 17 éves fiúé.

A rendőrség kizárta az idegenkezűséget, közigazgatási eljárásban folytatják a vizsgálatot,

így az elhunyt kilétéről nem is adhatnak felvilágosítást, egyelőre folyik az azonosítás.

"Õ volt az, mi biztosan tudjuk! Biztosan vízbe ölte magát, kemény élete volt, a karja is tele volt vagdosásokkal… "– mondja a szomorú lány.

"Szakított vele a barátnője, mielőtt eltűnt. Talán berúgott bánatában és véletlenül belecsúszott a Zagyvába, de az is lehet, hogy öngyilkos lett – teszi hozzá egy másik lány.

S. Zsolt január 6-án tűnt el, és vélhetően nem a holttest megtalálásának a helyszínén került a Zagyvába.

 

Ha támogatásra van szüksége, vagy egy ismerőse szorul segítségre, vegye fel a kapcsolatot a segélyvonallal: 116-123. Éjjel-nappal, mobilról vagy vezetékesről is hívható, mindkettőről ingyenes.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-