Létrehozva: 2018.05.25.

Borzalom Csongrád megyében, egymás mellett fekvő holttestekre bukkantak

Egy idõs házaspár holttestét találták meg a tûzoltók egy hódmezõvásárhelyi házban, de még nem biztos, hogy a tûz miatt haltak meg.

Péntek hajnali 5 óra körül Hódmezővásárhelyen a szomszéd varrodába érkező dolgozók észlelték, hogy a mellettük álló házból ömlik ki a füst. Azonnal értesítették a tűzoltókat, de a lakókat már nem lehetett megmenteni.

A Délmagyar úgy tudja, hogy az épületben egy 80 év fölötti házaspár, Lajos bácsi és felesége lakott, de a szomszédok nem tudták megmondani, hogy a házaspár gyereke és élettársa is velük élt-e. Elmondták, hogy láttak egy középkorú párt a füstölő ház udvarában: valószínűleg az idős emberek lányát és élettársát.

A tűz egy 3 négyzetméteres előszobában keletkezett de a füst az egész lakásra átterjedt. Az utcában lakók azt beszélték egymás közt, hogy a házaspár nem a tűzben hunyt el, hanem már előtte halottak voltak. Ezt hivatalosan a hatóságok nem erősítették meg, de nem is cáfolták.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy a rendőrök egy tűzeset helyszínéhez vonultak ki, ahol két holttestet találtak. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit. Jelenleg helyszínelők vizsgálják át az épületet és a környéket, az utca mindkét végét lezárták a rendőrök.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

metropol.hu

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-