Létrehozva: 2018.07.20.

Autós üldözés Budapesten: járókelők közé hajtott a menekülő ámokfutó

A férfi jogosítvány nélkül, bedrogozva menekült a szirénázó rendõrök elõl, de ez még csak a kezdet volt.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 25 éves férfi ellen, aki 2016 nyarán egy taxival menekült a rendőrök elől Budapesten. A férfi ellen dél körül kezdődött a hajsza, de sem jogosítványa, sem taxi engedélye nem volt, sőt aznap kábítószert is fogyasztott.

A járőrök a vádlottat Józsefvárosban akarták igazoltatni, és bekapcsolták a szirénát, de a férfi nem állt meg, hanem menekülni kezdett. Több utcán keresztül az Üllői útra kanyarodott, miközben az őt üldöző rendőrök kihangosítón keresztül többször felszólították a megállásra.

Menekülés közben több közlekedési szabályt megszegett, áthaladt a záróvonalon, piros lámpán, áthajtott a szemközti sávba és a forgalommal szemben közlekedett, felhajtott a járdára, ahol a gyalogosoknak félre kellett ugraniuk, hogy a vádlott ne üsse el őket.

Összeütközött egy szabályosan közlekedő tehergépkocsival, majd megállás nélkül tovább haladt, ezután két másik autónak is nekiütközött.

Az ámokfutó végül az I. kerületi Várkert rakparton elvesztette az uralmát a jármű felett és a szalagkorlátnak ütközött. Négy és fél év börtönt is kaphat - tájékoztatott az ügyészség.

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Kiderült, együtt van-e még a Házasság első látásra egyetlen házasságban maradt párja

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

ripost.hu

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-