Létrehozva: 2018.08.07.

Még durvább vészjelzést adtak ki, ez a hét lesz az eddigi legkegyetlenebb

Legyél óvatos, mert az elõrejelzések szerint most jön az év eddigi legmelegebb hete. Az egész ország riasztást kapott!

Kedden a Dunától keletre lehet zavartalanabb a napsütés, a Dunántúlon napközben erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, itt egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat. Északnyugaton megélénkülhet a szél - írja az Időkép. Délután 31-35 fokot mérhetünk.

Szerdán napos, gomolyfelhős időre készülhetünk. Egy-egy kisebb záporra, zivatarok kialakulására elszórtan még van esély. Többfelé élénk, északnyugaton erős lehet a szél. Délután 32-36 fok körül alakulhat a csúcshőmérséklet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az egész országra figyelmeztetést adott ki a hőség miatt, de másodfokúra emelte a riasztás fokozatát Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Veszprém megyében.

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-