Létrehozva: 2018.11.09.

Dráma a pusztaszeri reptéren: maradandó károsodást okozott a pilóta

A férfit korábban négy év börtönre ítélték tette miatt, most viszont enyhítettek a büntetésén.

Jogerősen két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék azt a pilótát, aki 2014 nyarán súlyos balesetet okozott a pusztaszeri reptéren. Az elsőfokú ítélet négy év végrehajtandó szabadságvesztés volt - tájékoztatta a bíróság szóvivője pénteken az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika közölte: a bíróság az 59 esztendős vádlottat légi közlekedés veszélyeztetésében mondta ki bűnösnek és a szabadságvesztés mellett öt évre eltiltotta légi jármű vezetésétől.

A törvényszék a vádlott csaknem negyvenéves kifogástalan légi közlekedési gyakorlatára, büntetlen előéletére és az eljárás elhúzódására tekintettel enyhítette az ítéletet.

A korábban vadászpilótaként, majd a polgári légi közlekedésben is dolgozó, huszonöt éve sportrepüléssel is foglalkozó férfi tánctábort szervezett egy pusztaszeri tanyán. 2014. július 2-án sétarepülést tartott a saját motoros-vitorlázórepülőjével. A pilóta a mintegy húsztagú csoportnak megengedte, hogy a reptéren a szélzsák közelében álljanak, onnan integessenek a gép utasának. Ezután, hogy megviccelje őket, többször közvetlenül a fejük fölött repült el. Egyszer azonban olyan alacsonyra ereszkedett, hogy az ott tartózkodók egy részének le kellett guggolnia, illetve el is kellett futnia, hogy ne sérüljön meg. Amikor pedig ismét fölöttük akart elrepülni, a gép mankókereke az egyik lány fejének ütközött. A sértett súlyos, életveszélyes, maradandó fogyatékossággal is járó sérüléseket szenvedett el.

Egy másik eljárásban született elsőfokú ítélet szerint a pilóta a gyerekekre felügyelő tanárokat - mielőtt a rendőrök megérkeztek volna a helyszínre - megpróbálta rábírni arra, vallják azt, hogy a baleset a sértett hibájából következett be.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyarérettségiben

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-