Létrehozva: 2018.12.05.

Drámai pillanatok az eltűnt villanyszerelők tárgyalásán

Megjelentek az eltûntek családtagjai, személyesen akarták látni a villanyszerelõk feltételezett gyilkosát!

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, már nem egy, hanem két ember megölésével gyanúsítják É. Imrét, aki érintett két, neki dolgozó villanyszerelő, Orlik Vilmos és Mácsik Zoltán eltűnésében. Az ügyben szerdán 9 órakor kezdődött az előzetes letartóztatásról szóló döntés tárgyalása Győrben, ahol megjelent a két eltűnt férfi családja is.

A hozzátartozókat nem engedték be az épületbe, transzparensekkel érkeztek

- tudósított a %RIPOST% újságírója.

Mint ismeretes, Orlik Vilmosnak még 2015-ben veszett nyoma Győrben, amikor a gyanúsított telefonon egy megadott címre rendelte, miszerint egy harmadik félnek villanyszerelési munkát kell végeznie. Másnap a családja már nem érte utol telefonon, így egyre furcsább lett nekik, hogy a két fiát nevelő családapa egyik napról a másikra nem érkezik haza.

Ezután három és fél évre a szintén az É. Imrének dolgozó 52 éves Mácsik Zoltánnak veszett nyoma, akit annak idején maga Orlik Vilmos ajánlott a vállalkozónak mint jó szakembert.

Zoltán eltűnése kísértetiesen megegyezik Vilmoséval, ám azt jelenleg még nem tudni, hogy az emberöléssel gyanúsított vállalkozónak mi lehetett az indítéka…  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadulhat a pokol, atombombákhoz nyúl Oroszország

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-