Létrehozva: 2019.01.05.

Ezt mondta tárgyalása előtt a Zsuzsannát kivégző Fertő tavi kannibál

Ahogy a Ripost is beszámolt róla, még tavasszal egy nõi torzóra bukkantak a Fertõ tó melletti Rustnál. Késõbb több más testrészt is találtak az osztrák hatóságok, és hosszas nyomozás után beigazolódott a gyanú: egy magyar lánnyal végzett valaki.

A 30 éves R. Zsuzsanna egy nemzetközi segélyszervezet szállóján ismerkedett össze a börtönviselt Alfred U-val. A nő nem maradhatott estére a szállón, így a férfi befogadta. A gyilkos azt vallotta, szeretkezni akart Zsuzsannával, aki azonban kinevette.

Ezen bedühödött, először megfojtotta a nőt, azután feldarabolta a testét. Egy részét szétszórta a Fertő tóban, több testrészt pedig lefagyasztott.

Saját bevallása szerint a test többi részét egy későbbi időpontban meg akarta enni.

A kannibálként emlegetett Alfred U. eddigi élete során csaknem harminc évet a rácsok mögött töltött. Korán kezdte a bűnözést, 18 éves volt, amikor megerőszakolta akkori barátnője kislányát.

Később baltával félholtra vert egy férfit, szerelmének pedig – miután megbecstelenítette – leharapta a mellbimbóját.

Több prostituáltat is brutálisan megerőszakolt, a magyar lány gyilkosságának ügyét a napokban tárgyalják Ausztriában. A Krone cikke szerint Alfred U. csak ennyivel kommentálta a várható ítéletet:

a börtönben fogok megdögleni.

A férfi valószínűleg életfogytiglant fog kapni szörnyű tettéért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tömegkarambol volt Budapesten, teljes a káosz

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

life.hu

Magyar érettségin az Antigonéról is kérdezték a diákokat - Teszteld, mennyit tudsz Szophoklész művéről!

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-