Létrehozva: 2019.01.02.

Picike tüntike a Budai várban

Újabb kormányváltó "gigatüntetést" szervezett keddre a Párbeszéd. A tiltakozókat a Budai várba hívta az alig mérhetõ támogatottságú párt, "elsöprõ erejû akciójukat" a miniszterelnökség épülete elé tervezték.

Valójában nem tudni, mi lett volna az „Üdvözlet, Elnök úr” néven meghirdetett esemény célja, hacsak az nem, hogy kifejtsék véleményük: a Miniszterelnökség és a Pénzügyminisztérium várba költöztetése – szerintük – értelmetlen, és csak kidobott pénz.

Ezt demonstrálva „Viktor, a Vár mindenkié”" feliratú táblákat tartottak maguk elé a tüntetők. De sem V. Naszályi Márta párbeszédes politikus helyszínen elmondott rövidke beszédét nem hallhatta, sem a táblák szövegét nem olvashatta a miniszterelnök, hiszen éppen a brazil elnök beiktatásán vett részt.

A tiltakozás méretére jellemző, hogy a résztvevők még egy kisebb turistabuszt sem tölthettek volna meg, hiszen alig egy tucatnyian vettek részt az eseményen.

A Heti Világgazdaság fényképes beszámolója – melyet itt nézhetsz meg – hű képet fest a megmozdulás méretéről.

Arra a kérdésre válaszolva, miért nem hirdette meg szövetségesük, az MSZP, sem a Momentum ezt a megmozdulást, V. Naszályi Márta azt mondta: „meghívták a kerületi pártokat, de

nagyon korán van, most kezdődött az év."

Csak összehasonlításul: a háború sújtotta országok névtábláival vonultak a budapesti Szent Egyed (Sant'Egidio) katolikus közösség és a Fiatalok a Békéért mozgalom közös, a béke világnapja alkalmából tartott fáklyás felvonulásának résztvevői a fővárosi Váci utcában. Sokszorta többen, mint a Párbeszéd megmozdulásán...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-