Létrehozva: 2019.01.03.

Sorsdöntő fordulat történt a veronai busztragédia ügyében

Miután hamar lezárták a nyomozást az olasz hatóságok a veronai buszbaleset ügyében, tavaly októberben vádat is emelt az ottani ügyészség. Már két tárgyaláson túl vannak az olaszok, márciusban folytatódik az ügy. Itthon tavaly decemberben hallgattak ki egy gyanúsítottat, erre most derült fény!

Január 20-án lesz két éve, hogy Verona mellett tragikus balesetet szenvedett egy magyar diákokat és kísérőiket szállító busz. Összesen 17-en haltak meg, a történtek után nemzeti gyásznapot rendeltek el Magyarországon. Mind az olasz, mind pedig a magyar hatóságok megkezdték a nyomozást, hogy feltárják a tragédia körülményeit, Veronában 2016 márciusában ezt le is zárták. Egy évvel később, tavaly már megtörtént a vádemelés is: V. János buszsofőr mellett öt olasz autópálya-mérnököt okolnak a tragédiáért.

Már két tárgyaláson túl vannak az olaszok, egyiken sem vett részt a buszt vezető sofőr, még azt is képes volt tagadni, hogy ő ült a volán mögött.

A %RIPOST% úgy tudja, hogy legközelebb márciusban kerül sor az újabb tárgyalásra, amin az elhunytak hozzátartozói is részt fognak venni.

Itthon sokáig ismeretlen tettes után nyomoztak, tavaly decemberben viszont áttörés történt, erről szerda este tájékoztatta lapunkat a rendőrség.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 2018. december 14-én foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy személyt gyanúsítottként hallgattak ki. A folyamatban lévő nyomozás érdekeire való tekintettel az üggyel kapcsolatban további információt a rendőrség nem ad

- közölték a %RIPOST%-tal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-