Létrehozva: 2019.02.08.

Hatalmas fogás Békés megyében: erre bukkant a hatóság a tűzifa telepen

A hatóságok együttmûködve ellenõriztek egy vállalkozót, aki legálisan és illegálisan is tevékenykedett.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai Békés megyében ellenőrizték azt a vállalkozót, akiről kiderült, hogy csak az utóbbi időben több mint 12 millió forint értékű tűzifát értékesített feketén.

A pénzügyőrök és revizorok a Nébih munkatársainak jelzése alapján ellenőrizték azt a vállalkozót, aki a legálisan folytatott tűzifa-kereskedelem mellett feketén is nagy tételekben értékesített. Kiderült, hogy 2018-ban a legális és bevallott 264 tonna Magyarországra behozott és itt értékesített tűzifa mellett a vállalkozó további 360 tonna, mintegy 12 millió forint értékű tűzifát hozott be Romániából és értékesített feketén.

A NAV és a Nébih munkatársai egyszerre két helyszínen tartottak ellenőrzést, melyek közül az egyik telephely a Nébih közhiteles hatósági nyilvántartásába be sem volt jelentve. Ennek hiányában pedig legálisan, faanyag kereskedelmi tevékenység nem folytatható. A helyszíneken talált dokumentumok alapján megállapították, hogy a vállalkozó a legális tevékenysége mellett legalább kétszer annyi illegális beszerzést és értékesítést is végzett.

Ezekre vonatkozóan nem teljesítette bevallási és EKÁER-bejelentési kötelezettségét, továbbá nem rendelkezett naprakész nyilvántartással, készlet kimutatással, és a szállítójegyeket sem töltötte ki, nem adta át a vevőknek. Az egyik alkalmazott ráadásul bejelentés nélkül dogozott. Nem zárható ki a faanyag illegális eredete sem.

A Nébih erdészeti ellenőrei eljárást indítottak, az ellenőrzött telephelyeken megtalált 112 köbméter tűzifát zár alá vették, valamint ideiglenesen felfüggesztették a vállalkozó faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó valamennyi tevékenységét.

A NAV és a Nébih munkatársai további összehangolt, átfogó vizsgálatokat végeznek a vállalkozói tevékenység teljes körű feltárása érdekében. Több százezer forintos bírságra számíthat a vállalkozó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a legújabb rákterápia, elképesztő gyógyulást hozhat

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-