Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.03.23.

Elkezdték Budafok evakuálását: Ezreknek kellett elhagyniuk az otthonukat

A tervek szerint ma emelik ki és hatástalanítják a Duna budafoki szakaszán tavaly megtalált két második világháborús robbanótestet.

A Budafokon és környékén élőknek és dolgozóknak a hatástalanítás idejére és dolgozóknak el kell hagyniuk a területet, továbbá útlezárások, menetrendi változások is lesznek szombaton - közölte az MTI.

 A fővárosi kormányhivatal korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a rendőrség a művelet idejére egy kilométeres körben biztonsági okból kiürítteti a városrészt, lezárja a 6-os utat, a Kelenföld-Érd és Alsó-Tárnok közötti vasúti szakaszon pedig szüneteltetik majd a közlekedést. A kiürítendő területet a lakóknak és az ott dolgozóknak legkésőbb délelőtt 10 óráig el kell hagyniuk, és csak a hatástalanítás után térhetnek vissza. A XXII. kerületi önkormányzat erre az időre három befogadóhelyet jelölt ki.

A kiürítés reggel 7 órakor kezdődött, ezután teljesen lezárják Budafokon a forgalom elől a 6-os főutat a Savoya Park és a budafoki lehajtó között, a Kossuth Lajos utcát és a Mária Terézia utcát a Kuruc köztől, a Nagytétényi utat a Háros utcától a Tóth József utcáig, a Tóth József utcát, valamint a Temető utca-Mező utca-Pannónia utca-Promontor utca által határolt területet.

Reggel 7 órától a lezárt területen csak felszállni lehet az arra közlekedő buszjáratokra - 33, 58, 114, 133E, 141, 158, 213, 241, 241A, 250 -, ott nem szállhatnak le róluk az utasok. A terület kiürítése után, a bombák kiemelése és hatástalanítása idején, várhatóan 10 órától az érintett buszok rövidített vagy módosított útvonalon közlekednek. A buszmegállókban a BKK tájékoztatást ad a lezárásokról.

 A Kelenföld és Érd-alsó közötti vasúti vonalszakaszon várhatóan 10 és 16 óra között nem járnak majd a vonatok, az utasokat pótlóbuszok szállítják. A Déli pályaudvar és Kelenföld között 15 percenként közlekednek majd a vonatok, ezek a járatok biztosítják az eljutást a Déli pályaudvarról utazóknak a Kelenföldről induló pótlóbuszokhoz. A korlátozások több távolsági vonatot érintenek, köztük nagykanizsai, veszprémi, szombathelyi, pécsi és kaposvári vonatokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-