Létrehozva: 2019.03.08.

Fejlemény az eltűnt villanyszerelők ügyében, ez történt a bíróságon

Pénteken a két villanyszerelõ megölésével gyanúsított vállalkozót bíróság elé állították, õ pedig nyugodtan fogadta a döntést.

Döntött a nyomozási bíró: továbbra is letartóztatásban marad a két villanyszerelő megölésével gyanúsított 63 éves É. Imre. A férfi látszólag nyugodtan fogadta a pénteki határozatot.

"Védencem következő tárgyalása letartóztatásának egyéves évfordulóján lesz. A mai ülésen új bizonyíték nem merült fel, ennek ellenére, É. Imrének továbbra is börtönben kell maradnia" – közölte a Blikkel dr. Bagó Ottó ügyvéd.

Tavaly húsvétkor nyomtalanul eltűnt Mácsik Zoltán villanyszerelő. A férfi utoljára a főnökével, É. Imrével találkozott az abdai benzinkútnál. A vállalkozó egy nagyobb összeggel tartozott Mácsiknak. A rendőrség a nyomozás során É. Imrét még egy villanyszerelő megölésével meggyanúsította, Orlik Vilmos még 2015-ben tűnt el.

Mácsik Zoltán felesége nem adja fel a reményt. Hiába telt el majdnem egy év a családfő eltűnése óta, felesége és lánya újabb keresést tervez a családapa felkutatására. Reményeik szerint nagyon sokan csatlakoznak majd hozzájuk.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-