Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.03.23.

Friss hírek érkeztek a dunai bombamentésről, ezreket érint Budafokon

Hatástalanították a Duna budafoki szakaszán szombat délután kiemelt két világháborús bombát. A területzárást feloldották, a lakók visszatérhetnek otthonukba - jelentették be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Szerző RIPOST

Domokos Péter, a fővárosi kormányhivatal igazgatója elmondta, újraindult a forgalom a 6-os úton, a vasúti közlekedés is helyreáll. Ahogy a %RIPOST% is megírta, mintegy négyezer embernek kellett szombaton elhagynia otthonát, az önkormányzati szolgáltatást mintegy hatvan ember vette igénybe.

A műveletben több mint kilencszáz ember, a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a kormányhivatal és az önkormányzat munkatársai vettek részt.

Major Tibor alezredes, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének képviseletében köszönetet mondott a lakosságnak a konstruktív együttműködésért, továbbá valamennyi társszervnek, akik munkájukat segítették.

Elmondta, a vízállás is nagyban nehezítette a munkájukat. Hajójuk lehorgonyzását a Hídépítő Zrt. segítette. Az alezredes közlése szerint a víz alatt a látótávolság gyakorlatilag nulla volt, búváraik "vakon" dolgoztak. A budafoki gázlónál tavaly októberben került elő a két második világháborús, egyenként egytonnás amerikai bomba. Major Tibor azt mondta: a két bomba 450-450 kilogramm robbanóanyagot tartalmaz. A víznek köszönhetően a robbanótest és a gyújtószerkezet is jó állapotú volt.

A gyújtószerkezeteket kiszerelték, a robbanótesteket pedig elszállítják.

A művelet ideje alatt a rendőrség 1 kilométeres sugarú körben kiürítést és zárást rendelt el, az érintettek számára négy közeli befogadó helyet nyitottak meg. A lakosok visszatérhetnek otthonukba, a 6-os számú főúton és az érintett utcákban, valamint a MÁV Kelenföld-Érd alsó közötti vonalszakaszán ismét megindulhat a forgalom.

A kiemelésre a Duna alacsony vízállása miatt korábban nem volt lehetőség. A kiürítésre és a műveletre Budapest Főváros Védelmi Bizottsága koordinációja mellett készült fel a honvédség és a rendőrség, valamint a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, Budafok-Tétény Önkormányzata és a számos közüzemi szolgáltató.
 

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

metropol.hu

Így búcsúzik barátjától Kulcsár Edina

mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-