Létrehozva: 2019.04.17.

A magyar kormány fellép az antiszemitizmus ellen

A kormány nemet mond az antiszemitizmusra, elítél minden antiszemita cselekedetet - mondta az igazságügyi miniszter a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából tartott központi megemlékezésen.

Trócsányi László kiemelte: a holokauszt az egész magyar társadalmat érintette; az emlékezés a jelennek, és még inkább a jövőnek szól.

Emlékezni kell, hogy ezt a bűnt az emberiség soha többé ne kövesse el.

A holokauszt minden jóakaratú ember fájdalma, nem történhetett volna meg, ha mindenki ellenáll.

Hangsúlyozta, hogy a szólásszabadság ugyan klasszikus alapjog, de az emberi méltóság védelme a véleménynyilvánítás korlátja kell, hogy legyen. Globális problémának nevezte az internetes gyűlöletbeszédet. Mint mondta, a fake news-zal, a trollokkal szemben a jogrendszerek lépéshátrányban vannak,

felelőssége van ebben az államoknak, az EU-nak és a nemzetközi közösségnek.

A miniszter rámutatott: a magyar polgári törvénykönyv lehetővé teszi, hogy a közösség tagja fellépjen a gyűlöletkeltő megnyilvánulások ellen, a büntető törvénykönyv pedig szankcionálja a holokauszt tagadását. Ugyanakkor a jog szükséges, de nem elégséges: nem elég nemet mondani, igent kell mondani az egymás megbecsülésén, tiszteletén, megismerésén alapuló kultúrára. Szükség van minden jóakaratú ember szerepvállalására - mondta Trócsányi László.

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

borsonline.hu

Most kiderült: Ez a 4 csillagjegy a legjobb feleség

mandiner.hu

Szlovák állítás: Fico már nem tart igényt az ország déli részére

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-