Létrehozva: 2019.04.13.

Kiszivárgott a hír, döntő fordulat az olaszliszkai lincselés ügyében

A meglincselt tanár családja évek óta vár a kártérítésre, amelynek egy részét most végre megkapták.

Pénteken megkapta a jogerősen megítélt 46 millió forintos kártérítés egy részét az Olaszliszkán 2006-ban agyonvert Szögi Lajos családja. A Magyar Nemzet arról értesült, hogy a végrehajtó péntek dél tájban átutalta a család számlájára azt a 4,9 millió forintot, amit az egyik elkövetőnek ítélt meg korábban a bíróság. 

"Az összeg hiánytalanul került a családhoz" – nyilatkozta a lapnak a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György. 

Annak idején országos felháborodást váltott ki a tragédia: 2006. október 15-én a földrajz–biológia szakos tanár, Szögi Lajos két kislányával, Emesével és Zsófival Vámosújfalu felé tartott. Soha nem jutottak el oda, mert Olaszliszkán egy 11 éves kislány átszaladt a szabályosan közlekedő autó előtt, majd elesett az árokparton. Amikor Szögi megállt, hogy megnézze, nem esett-e baja a gyereknek, annak rokonai, ismerősei rátámadtak. Először az autónak rontottak neki: kirángatták a férfit a kocsiból, majd két kislánya szeme láttára agyonverték.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

borsonline.hu

Most jött a hír: vonatok baleseteztek, brutális késések vannak

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

mandiner.hu

Kukoricaligába igazolt a magyar labdarúgó-válogatott hőse

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

travelo.hu

Rátaláltak a világ legmélyebb tenger alatti víznyelőjére

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-