Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.26.

Rendőrök lepték el éjjel a belvárost, ezért intézkedtek a bulinegyedben

A rendõrség véletlenszerû ellenõrzéseket tart Budapest belsõ kerületeiben, most is több embert elõállítottak.

A belvárosban csütörtök este kilenctől, másnap hajnali 4-ig a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, a Budapesti Közlekedési Központtal, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatallal, az Erzsébetváros Rendészeti Igazgatósággal, valamint a polgárőrség munkatársaival közösen komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartott.

A Budapest V., VI. és VII. kerületében lévő szórakozóhelyeken, valamint azok vonzáskörzetében 136 rendőr, polgárőr, közterület-felügyelő, ellenőr és revizor folytatta az ellenőrzést. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kollégái a társszervekkel együttműködve összesen 188 személyt igazoltattak, közülük hat embert állítottak elő. Egy személyt körözés, öt személyt kábítószer birtoklása miatt állítottak elő. Közülük két férfi ellen üzletszerűen elkövetett csalás vétség kísérlet miatt is eljárást indítottak, mert úgynevezett kamudrogot árultak, ami valójában összetört falevél, majoranna, és szódabikarbóna volt. 

A rendőrök a társszervekkel együtt 48 taxist ellenőriztek, hat esetben intézkedtek tevékenységi engedély hiánya miatt, a társhatóságok pedig öt esetben indítottak eljárást pénztárgép, illetve érvényes taxiengedély hiánya miatt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a következő időszakban is folytatja a belvárosi szórakozó- és vendéglátóhelyek ellenőrzését - írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-