Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.09.

Tarlós: Karácsony Gergely helyesen írni sem tud

Budapest fõpolgármestere interjút adott a Magyar Hírlapnak, a beszélgetésben szó esett az ellenzék egyik jelöltjének felkészültségérõl is. Vagyis inkább Karácsony Gergely felkészületlenségérõl.

Karácsony Gergely megjegyzésére, miszerint a 3-as metró felújítása fércmunka, a kivitelező még jogi értelemben is fontolóra veheti, hogy reagál-e, ugyanis bárki, aki lemegy, láthatja, hogy 21. századiak az állomások – mondta a főpolgármester.

Az a Karácsonytól származó megjegyzés pedig, hogy a 3-as vonal így majd nem hosszabbítható meg Káposztásmegyerig, műszakilag

értelmezhetetlen dőreség.

Mi köze a felújításnak egy vonalhosszabbításhoz?"

– tette fel a kérdést Tarlós István, aki elmesélte, hogy Karácsony Gergely személyesen látogatta meg őt és kérte tőle, hogy ne legyen túl kemény a kampány.

"Annyit mondtam neki, hogy övön alul nem fogok ütni, de ő döntött úgy, hogy bejön a ringbe.

Ennek ellenére ő engem folyamatosan helytartónak nevez és provokál."

A főpolgármester szerint Karácsony ajnározásra számított, liberális értelmiségi világpolgári imázst akart építeni. Az "értelmiségi kép" ugyanakkor zavaros, hiszen

nem tud helyesen írni, és a hírek szerint fiatal életkora dacára sincs nyelvvizsgája, nem is beszél angolul.

A főpolgármester az e-jegyrendszerről is beszélt. Úgy gondolja, hogy valóban nem egy sikerprojektről van szó, ami tulajdonképpen szeplő a főváros teljesítményén.

"Ez az én politikai felelősségem, függetlenül attól, hogy a BKK és a kivitelező önálló, kétoldalú szerződéséről van szó."

A programmal kapcsolatban az a döntés született, hogy az e-jegyrendszer csatlakozik az országos hálózathoz, továbbá kompatibilis lesz a MÁV rendszerével is. A következő lépés az lesz, hogy a főváros bekapcsolódik a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platformja, azaz a NEJP fejlesztésébe is.

Szóba került az is, hogy Budapest lett Európa legnépszerűbb úti célja 2019-ben.

A főpolgármester ezzel kapcsolatban annyit mondott:

ez egy poénszerű sikerélmény is, mivel "Karácsony úr" pontosan két nappal az értesítés előtt kápráztatta el a városlakókat kijelentésével, miszerint mi tönkretettük Budapestet.

Jópofa volt - fűzte hozzá Tarlós. - Külön pikantériája a dolognak, hogy az elismerés Brüsszelből érkezett."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-