Létrehozva: 2019.04.09.

Veronai buszbaleset: minden adott egy újabb tragédiához

Bármikor bekövetkezhet a 2017. január 20-án történt veronai busztragédiához hasonló baleset, hiszen az ahhoz vezetõ helyi, közlekedésbiztonsági körülmények közül semmit sem változtattak meg az olasz hatóságok.

„A baleset helyszínén ugyanolyan szalagkorlátot állítottak vissza, mint amilyen annak idején nem volt képes a magyar autóbuszt megtartani, az aszfaltra visszaterelni. A felüljáró pillére ma is ugyanolyan szabálytalanul közel van a lehajtó sávhoz, mint a baleset éjszakáján” – adták közre a buszbalesetben elhunytak hozzátartozói, akik szerint Alberto Pallotti, az Olasz Család-és Közúti Áldozatok Szövetségének elnöke azzal védekezett, hogy „nagyon költséges lett volna átépíteni” az érintett szakaszt.

A helyszínen minden adott egy hasonló baleset bekövetkezéséhez. Vajon mikor történik újabb tragikus baleset és vajon kik ülnek majd azon a buszon?

– tették fel a kérdést a gyászoló szülők.

Ahogy a %RIPOST% megírta, a veronai busztragédia miatt az olaszok az egyik magyar buszsofőrt és olasz autópálya-mérnököket vádolnak, itthon csak egy orvos lett meggyanúsítva, aki tudott a buszvezető aluszékonyságában. Bár már két év eltelt a tragédia óta, ítélet még egyik országban sem született.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

metropol.hu

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-