Létrehozva: 2019.07.23.

Lenyűgöző, mit találtak a munkások a Somogy megyei építkezésen - fotó

Az útépítést le is állították, miután a munkások észrevették, hogy fészkek tûntek fel a helyszínen.

A Magyar Madártani Egyesülethez érkezett bejelentés alapján veszélybe került egy partifecske fészektelep, a Mernyeszentmiklós körül folyó útépítés során. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) természetvédelmi őrei a helyszínt felkeresték, az útépítést végző kivitelezővel egyeztettek a madarak költésével kapcsolatban. Valamennyi itt dolgozó munkás tudott a madarak jelenlétéről, sőt a megtelepedésüket a madarak fészekfoglalásakor már jelezték a feletteseiknek. A fészkelőüregekkel átszőtt partfalszakaszt a fecskék elvonulásáig nem bolygatják, arra nincs is jelenleg szükség.

A partifecskék jellemzően természetes medrű, szakadozó partú folyók mellett találnak otthonra. Hazánkban elsősorban a Tisza felsőbb szakaszain, illetve a Dráva szakadópartjaiban költenek. Somogy megyében esetenként homokbányákban, építkezések során kialakított löszfalakban is megtelepszenek, de mindig kedvelik a víz közelségét, előfordul, hogy szennyvízülepítő tavak közelében költenek. Gyakran előfordul, hogy a fészektelep egésze, vagy egy-egy része költési időben megsemmisül, ilyenkor újabb üregeket vájnak a fecskék és újabb költésbe kezdenek.

Nem szívesen használják az egy vagy több éves költőüreget, inkább újat építenek. A 0,5-1 méter hosszú üregeket a karmukkal, csőrükkel vájják ki.

 

Az 5-6 fehér tojásból álló fészekalj két hét alatt kikel, majd újabb három hét múlva már ki is repülnek a fiókák. A szülők ilyenkor rendszerint második költésbe kezdenek.

 

Szeptember elején elvonulnak téli szállásukra, jellemzően a Szahara déli részére. A fecskék csak néhány évig élnek, az egyéves kort 50 százalékuk sem éri meg. Magyarországon védett fajnak számítanak, természetvédelmi értékük 50 ezer forint - írta Facebookján a park.

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

life.hu

Selena Gomez így reagált a hírre, hogy érkezik az első Bieber-baby

mandiner.hu

Jövőből jött tengeralattjárót villantottak az amerikaiak (FOTÓK)

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: az orosz külügy véres bosszút esküdött

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 13-19.: Izgalmas, mozgalmas napok jönnek

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-