Létrehozva: 2021.04.10.

Bevásárlóközpontokban szól a Vers mindenkinek A magyar költészet napján

Budapesti és vidéki bevásárlóközpontokban hangoznak el a közmédia nagysikerű Vers mindenkinek sorozatának darabjai, valamint a Petőfi Irodalmi Ügynökség Csimborasszó című kortárs megzenésített versei 2021. április 11-én, a magyar költészet napján.

A hétvégén összesen huszonegy – nyolc budapesti és tizenhárom vidéki – bevásárlóközpontban élvezhetik a magyar kultúra remekműveit a vásárlók József Attila születésnapján.

Vasárnap óránként két vers és egy Csimborasszó dal hangzik majd el a plázarádióban, ezzel hívva fel a figyelmet A magyar költészet napjára.

„A váratlant keressük. Az irodalom és versek szokatlan elhelyezését. Meglepő és kizökkentő árukapcsolásokat. Ha a versekre gondolunk, nem a hatalmas, csillogó bevásárlóközpontok jutnak eszünkbe. Ha pedig a plázákra, nem a rövid sorokba tördelt érzelmek, vagy a rímek és jambusok mentén rendezett nyelvi lelemények. Ha kicsit csavarunk a megszokásainkon, nyitottak vagyunk a meglepetésekre, más fénytörésbe helyezzük a közhelyeinket, máris ott a találkozási pont. Hiszen a plázák közösségi terek is, találkozási pontok, randihelyszínek, nagy beszélgetések és közös programok színterei. A versek pedig bármelyikünk helyett fogalmazzák meg az érzéseinket, vágyainkat, bánatunkat vagy örömünket – vagy egyszerűen csak megnevettetnek minket. Ha egykor természetes volt egy fogadó közös udvarán, egy város főterén vagy egy piacon verset szavalni, színházat csinálni, ma miért ne lehetne? Ezt a szokatlan és eredeti párosítást próbáljuk ki idén először, és talán a világon is elsőként: mikor máskor, mint a magyar költészet napján, április 11-én” – mondta Pál Dániel Levente, a Petőfi Irodalmi Ügynökség irodalom szakmai igazgatója.

„Igazán szívet melengető érzés, hogy tizenhét bevásárlóközpontunkban több mint 200.000 látogatóhoz juthat el a magyar költészet hangja és remekei. Úgy látjuk, hogy az ilyen projektek képesek igazi értéket adni és teremteni, így a jövőben is szeretnénk tovább gondolni és folytatni az együttműködést” – mondta Pintyőke Marcell az INDOTEK GROUP Marketing vezetője.

„A közmédia számára az értékmegőrzés és a kultúra ápolása nemcsak klasszikus közszolgálati feladat, de egyben küldetés is. A közmédia számos csatornáján foglalkozunk a magyar költészet napjával. A Vers mindenkinek valóban mindenkinek szól, örömünkre szolgál, hogy nagysikerű sorozatunk darabjai ilyen módon is eljuthatnak a nagyközönséghez” – tette hozzá Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Ebből az alkalomból általában irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. A koronavírus-járvány miatt a személyes találkozásokra nincs mód, azonban, a kmagyaözmédia és a Petőfi Irodalmi Ügynökség jóvoltából a kulturális élmény idén sem marad el: 14 verset és 6 dalt hallhatnak a vásárlók az ország nagy bevásárlóközpontjaiban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-