Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.08.06.

A nap hőse: a tatai férfi újraélesztette feleségét

Az asszony a melegben kutyájukkal rohant haza, mivel az eb rosszul lett. Mire házuk elé ért, érezte, vele is nagy a baj.

Tatán is hatalmas hőség tombolt tegnap, így fordulhatott elő, hogy a Bányai házaspár kutyája rosszul lett. Az asszony azonnal hazaindult az állattal, de mire házuk elé ért, azt érezte, nála is baj van. Azonnal férjének kiáltott, aki a ház elé érve látta, feleségének egyre fogy az ereje. István higgadtan mentőt hívott, majd amikor az asszony elájult, elkezdte az újraélesztését.

Szívinfarktusa lehetett

"Kompresszió a mellkason,

mesterséges légzés a szájon át.

Tanultam, hiszen hivatásos sofőrként dolgoztam sokáig. Eddig éles helyzetben nem volt rá szükség, most viszont szerencsére tudtam használni a tanultakat" - mesélte a férj a kisalfold.hu-nak. A mentők szerencsére hamar kiérkeztek, ők azonnal mentőhelikoptert hívtak, és mintegy egy órán át folytatták az újraélesztést, hogy visszahozzák az asszonyt és stabilizálják állapotát. Végül a nőt a székesfehérvári Szent György Kórházba szállították, ott ápolják.

Az újraélesztés technikáját ebből a filmből egy életre megtanulhatjuk!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-