Létrehozva: 2016.08.03.

A szennyezett Duna vizétől kapott hüvelygyulladást az 5 éves kislány!

Már kétszer be kellett záratni a szentendrei Postás Strandot, mivel ömlött a szennyvíz a Dunába. Több gyerek is fertõzést kapott a víztõl...

Dagad a botrány a szentendrei szennyvízkérdés körül. Ahogy a %RIPOST% már többször beszámolt róla, a nemrég átadott Postás Strand közelében rendszeresen bűzös, barna lé folyik a csatornából a Dunába, emiatt kétszer is be kellett záratni a strandot. Az ÁNTSZ legutóbbi vizsgálata szerint a folyó alkalmas a fürdésre Szentendrénél, nem fertőz, de az utóbbi időben mégis történtek olyan megbetegedések, amiket a Dunába ömlő szennyvíz okozott.

Privát üzenetben keresett meg egy kisgyermekes édesanya, aki elpanaszolta, hogy az 5 éves lányának hüvelygyulladása lett a fertőző víztől, a 2 kisfiának pedig nehezen gyógyuló sebek keletkeztek a lábán

- árulta el a %RIPOST%-nak Kubatovics Áron, aki a Társaság az Élhető Szentendréért képviseletében vette kézbe a több éve tartó problémát.

Többször mondtam, de a fenti esetek megerősítettek ebben: egyszer sem, soha, semmikor nem ömölhet szennyvíz a Postás Strand fölött pár száz méterre

- hangsúlyozta a képviselő, majd hozzá tette: a csatorna gerinchálózata a vízműé, míg a közmű Szentendréé. Ebből egyenesen következik, hogy ha a vízműnek nincs pénze fejleszteni, akkor a város kénytelen kifizetni a több tízmilliós beruházást.

Veszélyesek a nyílt vizek, pláne, ha szennyezettek

A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy a természetes vizek nagyobb veszélyforrást jelentenek, mint a strandok. Amennyiben nagyon szennyezett, koszos a víz, akkor bőrviszketés, kiütés jelentkezhet illetve, ha valaki sok vizet nyel, akkor hányinger, hányás, hasmenés alakulhat ki.

A hideg, természetes vizeket lehetőleg kerüljék a nők, mert ennek komoly következménye lehet a petefészek vagy a húgyhólyag-gyulladás

- mondta a %RIPOST%-nak dr. Somogyi József nőgyógyász szakorvos.

Szennyezett vízben hüvely normális flórája megváltozik, könnyebb gombás hüvelygyulladást kapni. Ez esetben minél előbb orvoshoz kell menni, mert a korai kezelés megakadályozhatja a hónapokig tartó betegséget

- figyelmeztetett a szakember.

Mire kiér az ÁNTSZ, megszűnik a probléma

A %RIPOST% megtudta, hogy amikor a Duna Menti Regionális Vízmű érzékeli a csatorna meghibásodását, azaz elkezd folyni a szennyvíz a Dunába, értesíti Szentendre jegyzőjét, aki pedig a város két (!) közterület-felügyelőjének szól, hogy zárassák be a strandot.

Ez idő alatt (mivel csak 400 méter választja el a fürdőzőket a csatornától) az úszókat már rég elérhette a szennyezett víz.

Amikorra pedig mintát tud venni az ÁNTSZ a Dunából, kifogástalan lesz a vízminőség.

Szentendre városvezetése megelégelte az áldatlan állapotokat, Verseghi-Nagy Miklós polgármester a napokban jelentette be, hogy az elavult csatornahálózat fejlesztését még idén megkezdik, ezzel pedig megszűnhet az évek óta tartó probléma.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyárias idő után megérkezett az eső, jön a szél és akár fagyhat is

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-