Létrehozva: 2019.01.16.

Átverések ellen dolgozik a fogyasztóvédelem

Ahogy eddig, úgy 2019-ben is a családok biztonsága és a tisztességes vállalkozások védelme a fogyasztóvédelem feladata. A hagyományos és internetes kereskedelem ellenõrzése is azt a célt szolgálja, hogy a vásárlókat ne lehessen átverni vagy egészségre ártalmas készítményekkel veszélyeztetni.

Az elmúlt esztendő is bővelkedett veszélyes, forgalomból kivont élelmiszerekben, miközben az internetes kereskedelemből nem hiányzott a csalások sokasága. Ilyen esetekről a %Ripost% is sokszor tudósított.

Kara Ákos az Informatikai és Technológiai minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára éppen ezért arról beszélt sajtótájékoztatóján, hogy

2019-ben is az elektronikus kereskedelem áll az ellenőrzések középpontjában.

Már több mint 1700 webáruház működését, gyakorlatát vizsgálták meg, ennek köszönhetően

a jogsértések aránya negyedére csökkent.


Az államtitkár jelezte, hogy az internetes kereskedelem mellett a hagyományos kereskedelem ellenőrzése is a fő feladatok között szerepel, 2018-ban 5800 üzletet ellenőriztek. Kara Ákos kijelentette, hogy a hatóság a jövőben is szigorúan fellép a gyakran megtévesztésre épülő, leginkább a kiszolgáltatott idős embereket tudatosan megkárosító értékesítési gyakorlattal szemben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-