Létrehozva: 2019.03.29.

Átverte egy szélhámos a magyar mentőket, mégis életet mentettek

A budapesti mentõkhöz érkezett csütörtökön hamis bejelentés, õk a helyszínre is mentek, ott viszont valami egészen más várta õket.

Ma már nem gyakori, hogy a mentőket vaklármához riasztják, de csütörtökön még szerencsésen is alakult egy valótlan segélykérés.

Egy utcán összeesett férfihez kért segítséget egy “tréfás kedvű” bejelentő a fővárosban. Azonnal esetkocsit indítottak a Központi Mentésirányítás munkatársai, ami percek alatt a helyszínre is ért. Hamar kiderült, hogy senki nem várja őket az üres kertvárosi utcán, így ismét riaszthatóvá vált az egység.

Ezzel egy időben, ugyanabban az utcában, egy szívbeteg nő lett rosszul, ahova azonnal továbbították az éppen akkor felszabadult esetkocsit. A mentésirányító vonalban maradt a bejelentővel, a segítség pedig pillanatokon belül meg is érkezett a valós vészhelyzethez. Egy kritikus állapotú beteg ellátását kezdhették meg így azonnal a mentők, ami végül sikerre vezetett és a gyors ellátásnak köszönhetően az asszonyt stabil állapotban vihették kórházba - számolt be az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-