Létrehozva: 2018.07.07.

Autósok figyelem: Itt próbálják álrendőrök csőbe húzni a sofőröket

Érdemes résen lenni, nem minden az, aminek látszik!

Gyanús „rendőrökre“ hívta fel a figyelmet a napokban egy bejelentő Szlovákiában, közel a magyar határhoz. Elmondása szerint hétvégén, az éjszakai órákban Nagyszombat irányából Galgóc felé tartott a D1-es autópályán, amikor egy fekete Skoda Superb jelent meg mögötte bekapcsolt kék-piros fényjelzéssel.

A sofőr abban a tudatban, hogy rendőrök haladnak mögötte, félreállt. Odalépett hozzá egy férfi fekete öltözékben, a pólóján és a sapkáján „Polícia“ (Rendőrség) felirattal.

Az álrendőr közölte a sofőrrel, hogy kihágást követett el: 155 km/órás sebességgel mérték be. A csaló azt mondta, vagy helyben kifizet 150 eurót, vagy bevonják a jogosítványát. A sofőr közölte, hogy nincs nála készpénz, ezért a „rendőrök“ egészen hazáig kísérték. Végül 120 eurót adott át nekik, cserébe pedig semmilyen bizonylatot nem kapott.

Miután a sofőr hazaért, elgondolkodott a történteken, és rájött, hogy valószínűleg csalás áldozata lett. A történteket jelentette a rendőrségen, a gyanú pedig beigazolódott: valóban álrendőrökről volt szó.

Mint kiderült, a csalók az alábbi, lopott rendszámmal közlekedtek: PN 364 BP.

A hatóságok figyelmeztetik a sofőröket, hogy a rendőrök a legtöbb esetben szolgálati autóval közlekednek, és minden esetben rendőri egyenruhát viselnek a szomszédos Szlovákiában – még ha civil kocsival is vannak!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-