Létrehozva: 2018.10.25.

Balhé az ajkai kórház véradásán: orvos bántalmazott egy ápolónőt

Az ajkai Magyar Imre Kórházban megrökönyödve figyelték a véradásra érkezettek, amint az egyik orvos nyilvánosan megalázta és bántalmazta beosztottját.

Az esetről egy megdöbbent önkéntes véradó hangfelvételt is készített, amit eljuttatott az egyik kereskedelmi televízió hírcsatornájának. 

A tanú szerint az orvos és a nővér, valamint a kollégáik között már akkor feszült volt a hangulat és veszekedtek, amikor beléptek a szobába. Az eset előzményéről nem lehetett tudni. Annak azonban hat, véradásra váró is tanúja volt, amint a doktornő rátámadt a nővérre: ordított vele, megütötte, a földre lökte, majd kizavarta a szobából - számolt be az esetről a HVG.hu.

A kereskedelmi csatorna megkeresésére a véradást vezető orvos telefonon elismerte, hogy megtörtént az eset, de hozzátette, hogy az előzmények ismerete nélkül a szemtanúk másképp értelmezhették a helyzetet.

A doktornő nagyon sajnálja, hogy nem tudott uralkodni az indulatain, de szerinte a nővérrel képtelenség együtt dolgozni, a régóta halmozódó feszültség pedig így tört ki belőle. Fizikailag ugyanakkor nem akarta bántalmazni a kollégáját.

A kórházban belső vizsgálat indult.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-