Létrehozva: 2016.03.01.

Beteg kislánynak adja derékig érő haját a hős egri fiú

Hatalmas küldetéstudat hajtja Mikó Andrást, azt az egri fõiskolást, aki nemrég elhatározta, hogy jótékony célra ajánlja fel dús hajkoronáját. Példaértékû akciójára egy beteg kislány anyukája jelentkezett.

Szerző Doris

Mikó Andrásról bizony sokan példát vehetnének. Az Egerben élő főiskolásnak szívügye, hogy segítsen a rászorulókon, a nyilvánosságot azonban eddig elkerülte. Legújabb kezdeményezésével sem a felhajtás volt a célja, de rájött, a közösségi média erejével egy komplett mozgalmat elindíthat.

Legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy elhatározta, megválik különös ismertetőjelétől: derékig érő, barna hajától. A hosszú tincseket jótékonysági célra akarta felajánlani, ezért több fodrászt is megkeresett. Bár első lépések nem vezettek eredményre, ő nem adta fel.

"Úgy döntöttem, hogy egy egri csoporthoz fordulok a Facebookon. Olyanok jelentkezését vártam, akiknek feltétlenül szükségük van egy ilyen adományra és máshogy nem tudnának hozzájutni. Másfél héttel azután, hogy közzétettem a felhívásomat, máris jelentkezett egy egri anyuka. Kislányának kórósan hullik a haja, jelenleg Debrecenben kezelik."

- árulta el András a %RIPOST%-nak, aki egyből ígéretet is tett az asszonynak.

Az akcióra azonban még egy kicsit várni kell. A kislány orvosi vizsgálatainak eredményei ugyanis csak áprilisban derülnek ki. Ekkor dől el, valóban szüksége lesz -e az András hajából készült parókára. Ha igen, a fiú nyáron szabadul meg szeretett tincseiről.

András végül azt is elárulta, nagyon fontosnak tartja leszögezni, hogy nem ő az egyetlen, aki mindent megtesz, hogy segítsen. Először nem is örült neki, hogy így felkapta őt a sajtó, azóta viszont rájött, hogy a média erejét kihasználva jó példát tud mutatni az embereknek.

 

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-