Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.07.17.

Bizarr ügy: hitük miatt verte fejbe baltával kedvesét Attila

A páros hisz a lélekvándorlásban, a tettes pedig pontosan ezzel magyarázza a történteket.

Az elmúlt évek legkülönösebb ügyében kellene igazságot szolgáltatnia a bíróságnak. A történet főszereplői hisznek a lélekvándorlásban, és az áldozat nem haragszik a férfira, aki hatszor sújtott le rá egy baltával.

A diplomás, rendezvényszervezőként dolgozó K. Rita és az ingatlanközvetítőként tevékenykedő K. B. Attila egy internetes társkeresőn ismerkedett meg, 2017 áprilisában. Egy ideig csak leveleztek, aztán komolyabbra fordultak a dolgok. Azt azonban talán egyik sem sejtette, hogy kapcsolatuk a pokol legmélyebb bugyraiba vezet.

A Tatabányai Törvényszéken folyó per tegnapi tárgyalásán kiderült, hogy korábban a nő és a férfi is családban élt. Rokonlelkekre találtak egymásban, de az együtt töltött időre mindketten máshogy emlékeztek vissza. Rita szerint nem beszélgettek túl sokat, és mindössze tízszer-hússzor találkoztak. Attila azonban arról be­szél, hogy szerelmi viszonyban éltek, és szexuális kapcsolat is volt közöttük. Ezt a közös levelezéseik is alátámasztják.

Rita 2017. augusztus 7-én hajnalban az igazak álmát aludta. Attila a garázsból behozott balta élével és a tompa részével is többször lesújtott szerelme fejére. A nő nyöszörögni kezdett, de a támadója addig ütötte, amíg Rita mozdulatlan maradt. A vádirat szerint azért tette, mert a nő nem akart vele párkapcsolatot létesíteni, a férfi azonban állítja: Rita kérte erre, hogy ne kelljen a hitével ellentétesen öngyilkosságot végrehajtania.

Attila ezután elhagyta a házat, aztán végigbiciklizte a napot. Azokon a helyszíneken tekert végig, ahol már együtt is jártak korábban. Közben úgy érezte, szerelme végig vele van. Amikor Tatabányára ért, a feje hirtelen kitisztult és a rendőrség felé vette az irányt.

"Lehet, hogy meghalt egy lány" – ezt mondta Attila a tatabányai rendőrségen a megdöbbent rendőröknek. A férfi az első vallomásától következetesen állítja: kedvesével korábban megbeszélték, hogy amikor mélyen al­szik, megszabadítja a szenvedéstől és segít a lelkének, hogy kiszabaduljon a testéből. A kiérkező mentők még élve találtak rá a nőre, a kórházban sikerült megmenteni az életét, de maradandó fogyatékosságot okozó sérülései keletkeztek. Ha a férfi nem jelenti a rendőrségen a tettét, Rita már nem élne.

A férfi elmondása szerint Rita sokat beszélt neki arról, hogy a lelke hatezer éves és képes a lélekvándorlásra. A történtek óta letartóztatásban lévő középkorú ingatlanost rendezett külsővel, bilincsben vezették elő. Azt mondta, akkor hitte el végérvényesen a nő szavait, amikor egy róka képében meglátta őt.

"Veszprémben, egy kertvárosi környezetben, egy zárt udvaron felbukkant egy róka. Apám vadász volt, rengeteget jártam a természetbe. Felismerem, hogy milyen egy valódi róka, de ez semmiben nem hasonlított rá. Olyan volt, mint egy rajzfilmfigura. Amikor telefonon elmeséltem Ritának, azt kérdezte, még mindig nem tudom, érzem, hogy ki ő valójában. Olyan átéléssel mondta, hogy akkor jött el a pillanat, amikor elkezdtem hinni a mondandójában" – magyarázta Attila.

Rita az eset óta nem látta Attilát, kérésére tegnap is külön hallgatták meg őket. Arra a kérdésre, hogy haragszik-e rá, azt mondta, senkire sem tud haragudni. Arról beszélt, hogy tizenéves korában képes volt „kimenni a testéből és látott is bizonyos dolgokat”. Azt azonban tagadta, hogy megkérte volna a férfit, végezzen vele. Azt is cáfolta, hogy korábban voltak öngyilkossági gondolatai, de az ismerősei vallomása szerint foglalkoztatta az öngyilkosság.

Tegnap a bíróság folyosóján végül mégis találkoztak egymással. A férfi elmondása szerint ez sokat jelentett számára. A Bors kérdésére Rita zavartan reagált: számára sokkoló volt a találkozás. A tárgyalás októberben folytatódik, akkor már ítélet is várható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-